12.3 C
Cegléd
2026. szeptember 7. hétfő
spot_img

Kettlebell világbajnokság Cegléden

Cegléden kerül megrendezésre november 24-26 között az IKMF Kettlebell Világbajnokság a Ceglédi Kettlebell Sport Egyesület szervezésében. A nemzetközi megmérettetésen 20 ország közel 200 versenyzője vesz részt. Magyarországot 54 atléta képviseli, közülük 20 a Ceglédi Kettlebell SE versenyzője – juniortól a felnőtten át a veterán kategóriákig. A verseny ingyenesen látogatható, de támogatói jegyek vásárlására a helyszínen lehetősége lesz. Az egyesület vezetője és a rendezvény szervezője dr. Majorosi-Lázár Anita örömmel várja a ceglédieket, hogy nézőként szurkoljanak a városunkat képviselő sportolóknak.

– Miért éppen a kettlebell fogott meg és űzöd ilyen szinten? – kérdeztük a nyolcszoros világbajnok és Európa-bajnok versenyzőt és edzőt, nemzetközi nagymestert.

– Személyes érintettségem van, mert engem tulajdonképpen a kettlebell mentett meg. Ugyanis fiatalon volt egy balesetem és azt mondták az orvosok, hogy csak a műtét lesz a kiút. Nem szerettem volna vállalni a gerincműtét kockázatait, ezért utánanéztem milyen lehetőségeim vannak, amivel magamon segíthetnék. Ekkor találtam rá a kettlebellre, ami segített. Jelenleg is több sérvem van, de mivel karbantartom magam a sporttal, ezért a gerincet támasztó izomzat erősítésével védem, hogy ne szakadjanak ki a sérvek. Ez nem betegség, hanem egy állapot, ami karbantartható a kettlebellel. Nem csak rehabilitációra jó azonban ez a sport, hanem megelőzésre is.

– Versenyzőként és edzőként is gyakorlott vagy a versenyek világában, most azonban szervezőként érnek a kihívások. Mit jelent számodra az, hogy sikerült Ceglédre hozni ezt a világversenyt?

– 2022-ben egy belgiumi világversenyen lobbiztam azért, hogy Cegléden kerülhessen megrendezésre az ezévi őszi verseny. Szerencsére nagyon jó érveink voltak: Cegléd nagyon jó kondíciójú település erre. Nemcsak azért, mert Magyarország olcsó a más országokból származó sportolóknak, hanem azért is, mert könnyen megközelíthető, mintegy fél óra repülőtér és van egy új sportcsarnokunk. Nagy izgalom volt az elmúlt hónapokban, hogy átadásra kerül-e a sportcsarnok, de végül nagy megkönnyebbülésünkre itt tudjuk megrendezni ezt a viadalt. Nemzetközi szinten ez egy nagy elismerése a munkánknak és a magyar kettlebell sportnak, amire nagyon büszke vagyok. Hatalmas lehetőség ez a sportolóinknak a fejlődésre és ismertséget hoz számunkra a nemzetközi sportvilágban.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...