16.3 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

George Pal emléknap

Az animáció, a bábfilmek, a sci-fi Oscar-díjas atyjára emlékeztek február 1-jén a nevét viselő filmszínházban George Pal-ra, azaz Marczincsák György Pálra. A neves Hollywood-i filmes 1908. február 1-én született Cegléden. A Cegléd Városi Önkormányzat, a Cegléd Városi Televízió és a Magyar Hollywood Tanács együttműködési keretszerződésével összhangban február 1-je megemlékezéssel telt a városi George Pal Filmszínházban.

A teltházas közönség egész nap „szabad bejárást” kapott a moziba és folyamatosan nézhetett ismert filmeket. A délután során a közönség megnézhette a Pap Zsolt rendezésében készült kétrészes filmet George Pal életéről. A „Szemfényvesztő” című film nagy érdeklődés előtt került levetítésre. A filmet követően pódiumbeszélgetésre került sor, amelyet Pap Zsolt, a Városi Televízió ügyvezető-főszerkesztője vezetett. A beszélgetésen Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke George Pal művészetét értékelte és arról beszélt, hogy Hollywood létrehozásában, működtetésében és felvirágoztatásában a magyar származású filmesek nagy szerepet játszottak. Bemutatta a Hollywood Híres Magyarjai című könyvét. Magyarország idei hivatalos Oscar versenyfilmje a Kojot 4 lelke volt. A film producere, Temple Réka elmesélte a film készítésének hátterét, kulisszatitkait. Bemutatta a közönségnek, hogy egy Oscar versenyen mit kell tennie egy film készítőinek, hogy minél szélesebb körben lobbizzanak a helyszínen, Los Angelesben saját filmjük sikeréért. Beszélt arról, hogy a Kojot 4 lelkének elkészítése hosszú éveket vett igénybe a gondolattól a kész filmig. Dr. Hontvári Anna író-rendező a bábművészet, a bábfilmek jelentőségéről, családbarátságáról beszélt. Elmondta, hogy számtalan iskolában járnak a fiatalok között a klasszikus és ünnepi tematikát feldolgozó bábfilmjeikkel, bábműsoraikkal. A bábfilmek bár igen népszerűek, de jelenleg kevesen foglalkoznak azok gyártásával. Ezért is hiánypótló az ő tevékenységük. A rendezvényen részt vett Dr. Csáky András polgármester is.


Pap Zsolt, a Ceglédi Városi Televízió ügyvezető-főszerkesztője és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke bejelentette, hogy 2024-ben is megrendezik a ceglédi filmfesztivált. A VIII. Ceglédi Filmfesztivál George Pal emlékére májusban kerül sorra, a fő vetítési és díjátadási nap május 11-én lesz. A fesztiválon kísérőrendezvények is lesznek, így kerekasztalbeszélgetések, könyvbemutató is. A fesztiválon idén George Pal emlékére animációs-báb kategória is lesz a megszokott gyermek, ifjúsági, felnőtt rövidfilm és dokumentumfilm kategóriák mellett.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...