6.7 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Lapáttal verte a szomszédját

A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki egy lapáttal támadt szomszédjára. A vádirat szerint az elkövető és a sértett szomszédok voltak Albertirsán és az eset előtt közöttük nem volt haragos viszony.

2022 júliusában egy esti órán érkezett haza a sértett. Éppen ismerőse autójából szállt ki, amikor az ittas vádlott saját udvarából odakiáltott neki, hogy büdös van. A sértett közelebb lépett a kerítéshez és azt felelte, hogy a szag a vádlott szemeteséből jön és a vádlott inkább menjen be a házába. Az elkövető felindult a válaszon, kiment az utcára, majd utolérve a hazafelé sétáló sértettet őt pofon ütötte. A férfi viszonozta a pofont és a vádlottat a földre lökte. Az elkövető lendületét azonban ezzel nem törte meg, mert felpattant a földről és ismét arcon ütötte a sértettet. A megtámadott férfi újfent viszonozta az ütést és a földre vitte a vádlottat úgy, hogy mindketten elestek. Ekkor a vádlott zsebéből kiesett a mobiltelefonja is.

Ezután mindketten felálltak, majd a vádlott szitkozódva besietett a saját udvarára, időközben felvett telefonját odaadta egy hozzátartozójának, majd egy lapáttal tért vissza az utcára. Az elkövető a lapátot feje fölé emelve a sértett felé lépett, majd lesújtott. A sértett ekkor közelebb lépett hozzá és a lapát nyelét megragadva azzal ismét a földre vitte a vádlottat, majd saját háza felé indult. A vádlott felállt, majd újra a sértett felé indult és a lapáttal egyszer oldalról jobb combján megütötte, majd feje felé is ütött, de azt a sértett még hárítani tudta kezével. Ezután a vádlott ismét felemelte a lapátot és nagy erővel ütött a sértett fejére, majd egyszer ráütött a tántorgó férfi hátára is. Az ütések következtében a lapát nyele eltörött, a sértett pedig összerogyott.

A vádlott ezután a törött nyéllel akarta tovább bántalmazni a sértettet, de ezt egy közbelépő személy megakadályozta. A megtámadott férfi a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, amelyek maradandó fogyatékosságot eredményeztek. A Pest Vármegyei Főügyészség az elkövető ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

(Fotó: Magyarország Ügyészsége)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...