10.6 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Vízőrzők a Homokhátságon

Balázs Zsolt szabadúszó fotográfus a Homokhátság északkeleti határán dolgozó civilek munkáját dokumentálja, az utóbbi hetek hőhulláma előtti utolsó akciójukon kísérte el őket a jászkarajenői pusztákon. – tette közzé a qubit.hu. A Szolnoktól délnyugatra, a Gerje és a Körös-ér nevű vízfolyások között elterülő 19 ezer hektáros területet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nyilvántartása szerint „szikes puszták és a közéjük beékelődő extenzív szántók jellemzik”. A magukat vízőrzőknek nevező csapat civil közösségként működő önkéntesekből alakult Németh András ökológus vezetésével. Helyi gazdálkodók, állattartók, geológusok, vízügyi szakemberek, természetőrök fogtak össze egy közös ügy érdekében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által már 2004-ben a félsivatagos övezetek közé sorolt Homokhátság szélén.

A vízőrzők ásók és vödrök segítségével földgátat emelnek a Tetétleni csatornánál, hogy a kiszáradó szikes puszta felé tereljék a vizet és megakadályozzák, hogy a felhalmozódott kevés víz a csatornahálózaton keresztül elhagyja a tájat. Fotó: Balázs Zsolt

„Céljuk a víz visszaadása a tájnak, a víz megtartása a tájban. Olyan egyszerű eszközökkel dolgoznak, mint az ásó és a vödör, kézi erővel egy-egy csatorna megfelelő helyére épített földtorlaszokkal akadályozzák meg, hogy az éltető víz a csatornákon keresztülfutva elhagyja a földet, a tájat, az országot” – mondja a Qubitnek a hasonló témájú sorozatával a 2022-es Magyar Sajtófotó Pályázat természet és tudomány kategóriájában első díjat nyerő fotográfus. „A klímaváltozás hatásaként nem pusztán az egyre hosszabbra nyúló aszályos időszakok a jellemzőek, de a rövid idő alatt leeső rendkívüli mennyiségű eső is, amelyet a jelenlegi csatornahálózat hatékonyan kivezet az országból a Dunán, Tiszán keresztül. Pedig ez a víztöbblet jól jönne az aszályosabb időszakok kompenzálására.”

További részletek…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...