19.9 C
Cegléd
2026. szeptember 2. szerda
spot_img

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz Tibort Tóth Géza váltja, aki számára nem ismeretlen az iskola élete, hiszen alakulásánál is bábáskodott. De az igazgatói feladatok sem állnak távol tőle, hiszen korábban a „Közgáz” legendás igazgatója volt. Az intézmény fenntartója immár öt éve a Hit Gyülekezete Egyház, 2020 szeptembere óta. Az új igazgató a CTV Háttér című műsorában arról beszélt, hogy az 5 év látványos változásokat hozott az iskola életében az általános iskolai oktatás mellett megjelent a felnőttoktatás, sőt a szakmatanítás is a céljuk. Iskolabusz, iskolatáska program, ingyenes étkeztetés – ezekkel a szociális, karitatív tevékenységekkel is kiegészül az oktatási és nevelési munka. Tóth Géza elmondta: jövőbeli céljuk, hogy multifunkcionális létesítményként jelenjen meg az iskola a térségben, ahol a bölcsődétől a szakmatanulásig tudjanak jövőképet, perspektívát nyújtani a gyerekeknek, családoknak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megalakult a Szívünkben a Városunk Egyesület

- Új közösség Cegléd fejlődéséért -  Szívünkben a Városunk Egyesület...

Ceglédi fotóművész székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián

Jelentős szakmai mérföldkőhöz érkezett a ceglédi kötődésű fotóművész, Apáti-Tóth...

Harmincmillió forintnyi kristályt adott el a ceglédi férfi

Kilószámra árulta a kristály nevű új pszichoaktív anyagot egy...

Új kiadvány Ceglédről – Nem csak a ceglédieknek!

Új kiadvánnyal gyarapodott a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium történetéről...

Világbajnoki bronzérmet szerzett Báger Barbara

A múlt héten Pozsony adott otthont az U20-as korosztály...