14.9 C
Cegléd
2026. szeptember 25. péntek
spot_img

BioBlitz Csemőben

Több száz növény és állatfaj, köztük több olyan is, amiről eddig még tudomása sem volt még azoknak sem, akik rendszeresen látogatják a területet és több száz gyermek és felnőtt, akik nem csak élménnyel de tudással is gazdagodtak – ez annak a 24 órás vadon-leltárnak a mérlege, aminek ezen május 17-18-án a Hosszúcsemői Tőzegláp adott otthont. A helyi Pszicho Pata Lovas és Lovasterápiás Központ és a Pangea Egyesület közös szervezésében valósult meg a BioBlitz.

A BioBlitz egy külföldön már nagy népszerűségnek örvendő esemény, melynek elsődleges célja a természetvédelmi szemléletformálás interaktív és szórakoztató módon. A program során a különféle állat- és növénycsoportok szakértőivel együtt, az érdeklődők bevonásával fajleltár készül. A helyszínen egy nagy üres fehér táblát állítottak fel, amely a hétvége alatt megtelt az itt élő fajok neveivel. A fajvadászaton túl a résztvevők szakértők, kutatókkal beszélgethettek, a szervezők érdekes játékokban mutatták be az élővilág sokféleségét kicsiknek és nagyoknak. Vezetett felfedező sétákat is tartottak botanika, madarászat, lepkészet, csigakeresés témákban. A sétákon a kutatási módszerekbe is belekóstolhattak a résztvevők: avarrostálás, madárgyűrűzés, este éjszakai lepkészet, denevérdetektorozás, kisemlős-csapdázás.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...