13.2 C
Cegléd
2025. október 3. péntek
spot_img

50 éve: győzelem az Úttörő olimpián

Napra pontosan 50 évvel ezelőtt, 1975. június 23-án (hétfőn) – a város sporttörténetében először és tudtommal utoljára – a ceglédi Táncsics Mihály Ének-zenei Általános Iskola fiú négytusa csapata megnyerte a kor akkori legjelentősebb diáksport versenysorozatát, az Úttörő Olimpiát és ezzel jogot szerzett arra, hogy Magyarország képviseletében – a dunaújvárosi lányok csapatával közösen – részt vehessen az 1975. évi Barátság nemzetközi négytusa versenyen. – számolt be a csapat egykori tagja Bot Ferenc A régi Cegléd facebook csoportban, ahol egykori fotókat is megosztott a közönséggel.

„Némi üröm volt az örömben, hogy a nemzetközi versenyre az eredeti helyszín – Kuba – helyett Dunaújvárosban került sor, mivel a Magyar Úttörő Szövetség hazánk felszabadulás 30. éves évfordulója alkalmából átvette a rendezési jogot a kubaiaktól. Tudomásom szerint a hat fős csapatból Kovács Laci (Katica) még ma is a városban él. Asztalos Józsi Kecskeméten, Veréb Joci Bécsben él és dolgozik, én közel 40 éve Budapesten lakom. A csapat edzője – Németh Lajos tanár úr – sajnos már nincs közöttünk. Tóth Feriről és Thanhoffer Csabáról nincs információm.” A hozzászólók is szép emlékeket idézték meg az 50 évvel ezelőtti napról és hozzátették: az utóbb említett két személy is még mindig városunk lakója.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Curtis és Judie: ezért halasztják a gyermekvállalást

Curtis és felesége, Barnai Judit – akit a ceglédi...

Kábítószer-gyanús anyagot találtak

A járőröző körzeti megbízottak múlt héten éjjel egy gépkocsit...

Kenyérsütés az Ipartestületnél

Szeptember 28-án kenyérsütő workshopot tartottak az Ipartestület retró termében....

Intim titkok a múzeumban

Különleges rendezvénnyel várja a hölgyeket a Kossuth Múzeum október...

Az Év vállalkozója: Illés József

Átadásra került az Év Vállalkozói Díj, a VOSZ, vagyis...