Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos nem képviseltette magát
Július 6-án, szombaton rendezték meg az idei, jubileumi XXX. Országos Polgárőr Napot, amelynek Abádszalók adott otthont. A rendezvényen több mint kétezer polgárőr vett részt az ország minden tájáról, köztük a Cegléd-Bede Polgárőr Egyesület is, amely elismerő oklevéllel térhetett haza.
Az oklevelet a várossal közösen érdemelte ki az egyesület, ám Cegléd részéről senki nem jelent meg az ünnepségen, így az elismerést egyedül az egyesület elnöke vette át. Mint fogalmaztak, ez csalódásként érte őket, hiszen a díj közös eredmény, amelyben a polgárőrök és a város együttműködése egyaránt megjelenik.
A rendezvény során több felszólalásban is méltatták a polgárőrség áldozatos, sokszor láthatatlan munkáját, amely számtalan órányi szervezést, családtól elvont szabadidőt és elkötelezettséget igényel. A Cegléd-Bede Polgárőr Egyesület tagjai is jóleső érzéssel hallgatták ezeket a szavakat, hiszen a hétköznapokban sokan nem is sejtik, mekkora erőfeszítés áll a szolgálataik mögött.
A szép természeti környezet és a kedvező időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy az esemény valódi közösségi ünneppé váljon. A program részeként főzőverseny, kulturális bemutatók és elismerések átadása is színesítette a napot. Az „Év Polgárőr Városa” címet például Nagykálló nyerte el, amelyet a helyi polgárőr-egyesület elnöke és a város jegyzője közösen vettek át.