5.6 C
Cegléd
2025. december 7. vasárnap
spot_img

Vödörbe csinált valaki a ceglédi plázában

Egy megdöbbentő eset borzolta fel a kedélyeket nemrég a ceglédi pláza egyik üzletében: egy ismeretlen személy – fittyet hányva a társadalmi és higiéniai normákra – az egyik eladásra kínált felmosóvödörbe végezte a dolgát. – számolt be a Metropol.

Az esetet az üzlet dolgozói fedezték fel, akik értetlenül álltak a történtek előtt. A cselekedet nem csupán visszataszító, de mélységesen megalázó is mindazok számára, akik becsületesen dolgoznak a boltban, és mindazoknak, akik jóhiszeműen járnak vásárolni.

A történteket egy vásárló is szóvá tette a közösségi médiában, ami tovább növelte a helyiek felháborodását. A poszt szerint biztonsági kamerafelvétel is készült, amely segíthet az elkövető azonosításában. Sokan értetlenül állnak az előtt, hogy miért nem a mosdót használta az illető – a plázában ugyanis van illemhely, igaz, nem kitáblázva.

A Metropol értesülései szerint nem ez az első ilyen eset a városban: korábban egy játszótéren is történt hasonlóan elítélendő eset.

A közvélemény jogosan várja el, hogy ilyen cselekedetek ne maradjanak következmények nélkül, hiszen nemcsak undort, hanem félelmet is keltenek a közösség tagjaiban. Remélhetőleg a biztonsági kamerafelvételek segítenek azonosítani az elkövetőt, és megfelelő intézkedés születik.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ünnepi díszbe öltöztetett autók mozgalma

Mozgalommá nőtte ki magát a ceglédi autósok adventi kezdeményezése:...

Lebukott a tiltott pókerklub

Vádat emelt egy férfival szemben a Ceglédi Járási Ügyészség,...

Takarékosság vagy „kufárkodás”?

A felelős gazdálkodás valódi tétje A novemberi ülésen végre arról...

Válogatás hat évtized terméséből

Koltói Ádám: Betűvetéseim Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző....

Állatkínzás Abonyban

Lábainál fogva csapkodott egy kóbor kutyát villanyoszlopnak egy férfi...