Károly Ferenc önkormányzati képviselő közleményben fordult a Vörösmarty játszótérre járó lakosokhoz, miután a napokban quadozók szántották fel a gondozott gyepet. Mint írta, az iskola kezdete óta mindennapossá vált, hogy motorokkal és quadokkal száguldoznak a parkban, veszélyeztetve a járókelőket és tönkretéve a zöldterületet.
A képviselő arra kérte a szülőket, beszéljenek gyermekeikkel a felelős parkhasználatról, hangsúlyozva: „A Vörösmarty tér nem versenypálya, hanem a város egyik legszebb közösségi parkja.” „A mellékelt videó ma délután készült, de sajnos az iskola kezdete óta mindennapos jelenség, hogy motorokkal, quadokkal és rollerekkel száguldoznak keresztül-kasul a füvön, parkon, akár a járókelők között, az itt lakók nyugalmát is zavarva. Nagyon bosszantó számomra és az itt élő jó érzésű lakosoknak is, hogy sajnos tönkreteszik a gyönyörű parkot, így hiába dolgozunk egyfolytában, hogy minél szebb legyen a környezetünk! Ma épp csak a szerencsén múlt, hogy nem történt komolyabb baleset – a quados fiatal elesett, és kis híján maga alá szorította a jármű. A mai incidens során egy quadozó fiatal elesett, és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt komolyabb baleset” – tette hozzá. Károly Ferenc a lakossági bejelentések nyomán a rendőrséghez fordult az ügyben.
A poszt alatt több felháborodott komment is megjelent. Egy helyi lakos úgy fogalmazott „Amit egy quadon idétlenkedő csapat percek alatt tönkretesz, azt jó érzésű emberek évek alatt építették és gondozták. Ez nem vagányság, hanem primitív rongálás.” Mások szerint a probléma nem újkeletű: „Egész nyáron ez ment, ha szóltál, elküldtek a jó büdös francba…” – írta egy hozzászóló.