13.3 C
Cegléd
2025. november 11. kedd
spot_img

Mászófalat avattak az Unghváry Technikumban

Ünnepélyes keretek között adták át november 11-én a Ceglédi Szakképzési Centrum Unghváry László Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolájának új mászófalát. A beruházás az Aktív Magyarország program részeként valósult meg, mintegy 5 millió forintos támogatással.
Az ünnepségen Buncsák Gábor, a Ceglédi Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte a vendégeket, kiemelve: a sportmászás immár olimpiai sportág, az iskola két testnevelője pedig mászó instruktori képesítést szerzett, hogy segíthesse a diákok biztonságos felkészülését. Megköszönte a kivitelezők és közreműködők munkáját, valamint az együttműködést a városvezetés részéről.
Dr. Ferenczi Norbert, a Ceglédi Szakképzési Centrum kancellárja szerint az ilyen fejlesztéseket igenis érdemes megünnepelni, hiszen az egészséges életmód támogatása hosszú távon a megelőzést szolgálja. – „Nem fogunk megállni, a BMX-pályával megkezdett sportolási lehetőségek bővítését további pályázatokkal folytatni kell” – hangsúlyozta.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár a gyermekek mozgásszegény életmódjának problémájáról beszélt, amelyre a megoldást az élményszerű sportok – mint a mászás, kerékpározás és futás – jelentik. Mint mondta, országosan 105 iskola kapott támogatást, a ceglédi intézmény pedig az elsők között készült el a fejlesztéssel. A programhoz egy 12 részes oktatóvideó-sorozat is kapcsolódik, és 120 pedagógus vett részt mászófal-képzésben.
A köszöntők után a Ceglédi Vasutas Sportegyesület Fit Kid szakosztálya mutatkozott be, majd az iskola volt diákjai, Molnár Márkó és Jenei Márk tartottak látványos mászóbemutatót.
A rendezvény zárásaként az iskola igazgatója, Baranyi Tibor mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a fejlesztés megvalósításához. Az új mászófal a diákok számára nemcsak sporteszköz, hanem inspiráció is – a kitartás és az új csúcsok meghódításának szimbóluma.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...

Rejtélyes fehér gömb Cegléd felett

Különös, fehér színű, léggömbszerű repülő objektum haladt át Cegléd...

Ravatalozóra gyűjtenek

Három éve jött létre a Református Öregtemetőért Alapítvány, azzal...

Robbantás Nagykőrösön

Közveszélyokozás és zaklatás miatt kell most felelnie annak a...

Megosztja a várost a McDonald’s érkezése

Ma derült ki, december 3-án megnyitja kapuit a ceglédi...