Koltói Ádám: Betűvetéseim
Nem könnyű olvasnivalót adott kezünkbe a Szerző. Az Apáti Nyomda ízléses kivitelű kötetét Zalai Tibor készítette elő, amelyhez további munkatársak voltak segítségére. A „nagy termés” ugyan magánkiadás, de a Cegléd és Ceglédbercel Önkormányzata is támogatta a megjelenését, igazi profi munka megjelenésében és tartalmában. A jegyzés szerint 1967. március 5-től megjelent írások válogatott gyűjteménye Betűvetéseim, ami tényleg régen kezdődött. Koltói Ádám idézi a régmúltat, amikor tízéves volt, épp levelet írt egy imbolygó petróleumlámpa homályt adó fényénél…Drága Anyukámnak címezte, a leírt betűk, sorok és irkalapok egy míves művé dagadtak azóta. „Idáig megvónánk” – és bízik benne az olvasó még nincs vége. 490 oldal, melyben az Irkalapok után egymásba kapaszkodnak Szépírások, majd a Szakírások rövidebb sora zárja a kötetet.
Könnyebb a könyvbe beletemetkezni, mint írni róla recenziót. Hiszen 222 témacsoportot kínál a Szerző, 815 ezernél valamivel több „betűvetést” kínál családjának és olvasóinak Koltói Ádám. Fontos tényre hív bennünket a Szerző, legyünk alázatosak és pontosak a múltban történtekkel: mert egy-egy betűforgács egyszer csak értékes információkká (Uram bocsá’ évtizedek múltán) válik … Amik megtörténtek és leírattak, azok mára történelemmé váltak. Családi lap, Ceglédi Hírlap, Képes Újság, Szabad Föld, Pest megyei Hírlap, Ceglédi Kék Újság, Maholnap, Magyar Ifjúság, Magyar Mozaik, Élet és Tudomány, Édes Anyanyelvünk, Magyar Tanítás… és folytatható a „lap-sor” az igényes és jó tollú ember által értékké válhat az írásai által. A ma legnagyobb bűne az, hogy az apró forgácsokat nem engedi a politika egybeforrasztani, legalább is úgy, ahogy lehetne és kellene. Igen, a szép szó hatalma leértékelődött, már ezt Koltói Ádám a Kisdobos 1989. szeptemberi számában leírta: „Nagy erő a tiszta szó/ mert benne él mind a jó…”
„Aki rangkórszerűen kés-ik. Sőt „nagykésik.” A kiskésit. ..Koltói a mániákusan az elkéséssel tüntető dicsekvőkről (?) írta a Ceglédi Kék Újságban. Szelíden, mint ahogy megjegyzést tett több helyen is a könyvében a trágár és durva beszédre. Dr. Veres Pál könyvében írott jegyzetében hívta az embereket, alkossunk szerelmi szótárt; a Szerző elébe ment, ellene ment, de sajnos a falra hányt borsó lett…Soha ennyi közéleti mocsok nem ömlött ránk, mint mostanság. Már alig történik szavakból betűkihagyás, s annyi piros festék sincs az ilyen trágár, megbélyegző szavakra…
(Már) Égi mosoly, így idézte fel emlékét az oktatója: Bényi Ildikót. Szomorú és keserű sorok az egyik Ceglédi Hírmondó számban, ami ugyanúgy fájdalmas emlék, mint egy nem régi tragédia nekem, aki saját elhatározásból hagyott itt bennünket (in memoriam K. Boglárka).
Koltói Ádám legfőbb erénye, hogy nyíltan nem foglal állást, véleményt formál ugyan, de nem ítélkezik. Tud arányítani, számára a krampácsoló pályamunkás (van-e még?), a pék, vagy a könyvkötő ugyanolyan érték és cikk téma, mint egy fotós vagy orvosdoktor életútja. És a saját élményanyag sohasem fogy el nála, lehet az éppen egy jó nevű zenész, színész vagy közönségszervező, vagy kosárral bajlódó kofaasszony.
A sorshistóriák szereplői az életüket mesélik el, a hajléktalanok sorsa, a szenvedélybetegek rabsága, már sok évvel ezelőtt a kábítószer élvezete, ami ma sem mérséklődik a világban. De nem lehet elhallgatni az igaztalan meghurcolásokat, malenkij robot szenvedőit, akiken a bélyeg valahogy megmaradt. A szívhangok olyan történeteket felszínre hoznak, mint amit Hernádi Sándorral való beszélgetés is idéz Szerző. Dombasz, azt hinnénk a múlté. De nem, amikor megint a hetyke véleményszó annyira egyszerű lett… A hangok még mindig érkeznek a pokolból, akár csakúgy, hogy egy asszony egykor visszatért a fogságból. A 90 éves asszony azt mondta búcsúzóul (elköszönve a Szerzőtől): „Az Isten velünk van, odaát is” – teszi hozzá Koltói Ádám: „Ugye az apámmal is?”
„Földimádság” a földműves ember szeretete, mint azoké, akiknek a mindennapi kenyeret a vasút adta. És Szívekben-szavakban írás foglalta keretbe Velkey Imre-tan-t. Imre bácsiból aztán ömlött a szó. „Édesapám Ungváron született, Munkácson érettségizett Sárkány Józsi bácsival, egy későbbi töreténész tanártársával, a Kossuth Múzeum igazgatójával. Édesapámat az egyetem elvégzése után egy kis erdélyi településre, Erzsébetvárosba helyezték, de rögtön behívták katonának az első világháborúba. Megsebesült, Budára vitték kórházba, ahol a súlyosan sérült szobatársát júliusban meglátogatta az unokatestvére, egy fiatal lány. Szeptemberben édesapám elvette feleségül. Ő lett az édesanyám. Mondom is gyakran: nem kellenek ahhoz évek, hogy az ember megismerjen valakit! Édesapám aztán a történelmi változások miatt már nem kerülhetett vissza Munkácsra és Ungvárra. Cegléd Pest közelében helyezkedik el, örült, hogy ide jöhet. De a családunk szétszóródott, és ebben fellelhető Magyarország tragédiájának térképe is, mert édesapám ungvári születésű, a nagyszüleimet Kassa mellett temették el, a feleségem édesapja Szabadka mellé való, én pedig ceglédi vagyok.”
Majd így folytatta. „Az ükapám evangélikus pap volt, tehát pedagógus. A dédapám, tudós Kemény Pál, az ő két testvére Petőfivel együtt járt középiskolába Aszódon. Petőfi sokszor eljött Orlai Petrich Somához Mezőberénybe, s közben összebarátkozott dédapámmal is. Régi jó falusi szokás szerint kiültek az evangélikus templommal szemben a ház előtti kis lócára, s esténként így beszélgettek Petőfi és a dédapám. Édesapám is a pedagógushivatást választotta, tőle nagyon sokat tanultam. A két világháború között a ceglédi gimnáziumban tanított, de engem nem… Ennek örülök, én se akartam a fiamat tanítani, féltem, hogy esetleg elfogultnak tartanak.” (Továbbiak itt olvashatók: 15l-159. o. kötetben)
A Betűvetéseim alfejezetei a következők: Irkalapok (7), Akit a nyomda illata (10), A múlt hangjai (44), Interjúk (101), Jellemrajzok (147), Magaméi (200), Riportok (229), Életképek (263), Sorshistóriák (293), Tanújelek (324), Humoreszkek (348), Jegyzetek (383), Tollvonások (415). A Szakírások-ban: Irodalom, fotográfia (428) – Pedagógia, pszichológia (456) és Nyelvészet (474) szerepel. Tényleg olvasnivaló írások.
ESDÉ
