5 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Bedrogozva menekült a rendőrök elől

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki kisbuszt lopott, majd az abban található üzemanyagkártyával több 100 liter benzint tankolt, amit értékesített. A szegedi férfi több városon keresztül menekült a rendőrök elől, mire elfogták. Később kimutatták, hogy az akció során többféle kábítószer is volt a szervezetében.

A vádirat szerint a szegedi férfi – a bűnügy vádlottja – tudomással bírt arról, hogy a sofőr édesapja a munkáltatója kisbuszát mindig egy bevásárlóközpont előtt hagyja, a kulcsot pedig a bal hátsó keréknél kialakított mélyedésben helyezi el – derült ki a A Pest Vármegyei Főügyészség hétfői közleményéből.

A vádlott 2025 áprilisában az éjjeli órákban a közel 13 millió forint értékű kisbuszt a rejtekhelyről elővett kulccsal elvitte abból a célból, hogy pénzzé tegye. A férfi megtalálta a gépjárműben a sértett cég nevére kiállított tankolókártyát is, így merült fel benne, hogy azzal még gázolajat is tud szerezni, amit szintén értékesíthet.

A férfi rövid idő leforgása alatt különböző benzinkutakon több 100 liter gázolajat vásárolt a tankolókártyával, majd a kannákba és a hordókba töltött üzemanyagot egy ismerősének értékesítette. A vádlott még több gázolajat akart szerezni, ám félt attól, hogy az ellopott kisbuszt már keresi a rendőség, ezért az üzemanyagért cserébe kapott használt gépkocsira felszerelte a kisbusz rendszámtábláit.

A vádlott egy nagykőrösi benzinkúthoz ment, ahol több mint 400 liter gázolajat tankolt kannákba. A kutas azonban a napi limit átlépése miatt nem fogadta el a tankolókártyát, így a férfi a gázolaj egy részével elhajtott. A férfi egy másik kecskeméti benzinkútról további, közel 225 liter benzint tulajdonított el.

A férfi az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől elhajtott, és a lopott kisbusszal – több városon át menekülve – két rendőrautónak is nekihajtott. Ez ügyben a nyomozó ügyészség külön büntetőeljárást folytat. Kiderült, hogy a férfi szervezetében többféle kábítószer volt.

A Ceglédi Járási Ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfit lopás és csalás bűntette mellett egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével és kábítószer-birtoklás vétségével vádolja. Az ügyészség vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a sértettek kárának megtérítését indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Ceglédi Járásbíróság dönt majd.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...