A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta mind a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét. A pártszövetség Pest vármegye 14. számú választókerületében ismét a jelenlegi képviselőt, Földi Lászlót indítja az áprilisi országgyűlési választáson.
A kongresszust megelőzően több sajtóhír is arról szólt, hogy a kormánypárt számos körzetben új jelöltekkel készül, a térségben azonban marad a korábbi jelölt.
Földi László 1979 óta áll a köz szolgálatában. Pedagógusként és iskolaigazgatóként dolgozott, majd a rendszerváltást követően megyei, illetve tápiószelei önkormányzati képviselő volt, később Cegléd polgármestere. 2010 óta Cegléd, Nagykőrös, Abony és térsége KDNP-s országgyűlési képviselője.
Közösségi oldalán megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott: célja, hogy munkájával és képviselőtársaival együtt minden magyar ember biztonságban és fejlődő környezetben élhessen, hangsúlyozva, hogy nem ígéretekre, hanem tettekre van szükség.
A kongresszuson térségünket érintő felszólalás is elhangzott: a kiemelt megszólalók között szerepelt Dr. Körtvélyesi Attila, Nagykőrös polgármestere, aki a folyamatos munka és a választók közötti jelenlét fontosságát emelte ki. A felszólalás kapcsán Földi László úgy értékelt, hogy Pest 14-es választókerületének munkája országos szinten is figyelmet érdemel.
Az áprilisi országgyűlési választáson a választókerületben jelenleg az alábbi jelöltek indulnak, névsor szerinti sorrendben:
-
Bartha Barna – Mi Hazánk
-
Földi László – Fidesz–KDNP
-
Gór-Nagy György – Magyar Kétfarkú Kutya Párt
-
Kökény Gábor – Demokratikus Koalíció
-
Muhari Gergely – Tisza Párt


















