27.8 C
Cegléd
2026. július 25. szombat
spot_img

Kiemelkedő évet zárt a Zordon Team 2025-ben

A Zordon Team ismét rendkívül sikeres és eseménydús szezont tudhat maga mögött. A csapat egész évben versenyzett – nyári forróságban és téli mínuszokban egyaránt –, bizonyítva elhivatottságát és kitartását a hazai és nemzetközi mezőnyben.

A szezon egyik legnagyobb sikere a szilvásváradi Nemzetek Viadala volt, ahol Lvomszki Noémi és Titok párosa bajnoki címet szerzett. Titok teljesítményét külön is elismerték: elnyerte az MSLT különdíját, mint a verseny legjobb ugrólova. Tallér Krisztina az MLSzSz Országos Bajnokságán a legmagasabb díjugrató versenyszám bajnoka lett, emellett megszerezte a legeredményesebb felnőtt lovas címet is. Gubinszki Anna a LAUSZ szuperdöntőben Titokkal a dobogó harmadik fokára állhatott.

Külön figyelmet érdemelnek a csapat legfiatalabb és legújabb tagjai is, akik az év végén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Új lovakkal, új környezetben és komoly kihívások között is bizonyították rátermettségüket, fegyelmüket és mentális erejüket.

Az edző számára különleges pillanat volt a díjátadó gála, ahol neve 11 alkalommal hangzott el – ez a teljes éves munka visszaigazolása. A nyári hőség, az esős versenynapok, a téli hideg, a korai indulások és a hosszú napok mind hozzájárultak ahhoz a sikerhez, amelyre a csapat méltán lehet büszke.

2025-ös ranglista eredmények

Összesített ranglista
– Karai Laura Lujza – 4. hely
– Rajta Zselyke – 6. hely

Gyermek ranglista
– Karai Laura Lujza – 4. hely
– Rajta Zselyke – 6. hely

Ifjúsági ranglista
– Lvomszki Noémi – 2. hely
– Laki Petra Vanessza – 3. hely

Felnőtt ranglista
– Tallér Krisztina – 1. hely

Ügyességi ranglista
– Karai Laura Lujza – 3. hely
– Rajta Zselyke – 4. hely

Díjlovas ranglista
– Laki Petra Vanessza – 5. hely

Díjugrató ranglista
– Lvomszki Noémi – 6. hely

Lovak ranglistája
– Összesített ranglista: Titok – 1. hely
– 4 éves lovak: Korax Zuzmó – 2. hely
– 6 éves lovak: Lilibet ZT – 3. hely

A Zordon Team 2025-ben nemcsak eredményekben, hanem közösségben és szakmai fejlődésben is nagyot lépett előre – a számok mögött rengeteg munka, fegyelem és hit áll.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...