17.2 C
Cegléd
2026. június 12. péntek
spot_img

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki egy szemmel láthatóan rossz egészségi állapotban lévő férfinak nem nyújtott időben segítséget – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a Cegléd környéki település egyik kocsmájában dolgozó pultos jól ismerte a sértettet, aki törzsvendégként gyakran megfordult a vendéglátóhelyen. Korábban többször előfordult, hogy a férfi elaludt a kocsmában, ilyenkor a nő valamelyik hozzátartozóját értesítette.

2025 márciusában egy zártkörű rendezvény során a férfi ismét elaludt. A pultos és munkatársa megpróbálta felébreszteni, de nem jártak sikerrel, ezért a férfit a helyiségben hagyták.

Másnap reggel a nő észlelte, hogy a sértett továbbra is ugyanabban a testhelyzetben van és nincs eszméleténél, ennek ellenére nem hívott segítséget. Csak órákkal később értesítette a férfi egyik családtagját, aki a helyszínre sietett, majd többször is kérte a nőt, hogy hívja a mentőket. A segélyhívás végül megtörtént, azonban a férfi a mentők kiérkezését követően rövid időn belül elhunyt.

A Ceglédi Járási Ügyészség a nőt segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja. Az ügyben a Ceglédi Járásbíróság hoz majd döntést.

A közleményhez csatolt rendőrségi helyszíni felvételen az a pult látható, amelynél a sértett elaludt.

Forrás: Pest Vármegyei Főügyészség

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...

Hangos zene vagy nyári életérzés?

A jó idő beköszöntével ismét előtérbe kerülnek a szabadtéri...