11 C
Cegléd
2026. április 11. szombat
spot_img

„A zene szeretetét az anyatejjel szívtam magamba”

– Tavaly a IV. Ceglédi Gigasztár Amatőr Tehetségkutató Versenyen első helyezést értél el.
– Ez volt a második alkalom, hogy beneveztem a versenyre, ami igazából nem volt betervezve, csak, mint hallgatóság terveztem részt venni, de ha már ott voltam, kedvet kaptam a zenéléshez. A döntőbe jutásomat követően volt egy gitárestem, ahol a záró számom adta az ötletet, mit is kellene játszanom a döntőn. A közönség reakciója érlelte meg bennem az elhatározást, hogy ezzel a dallal kell a döntőbe mennem, ami ezek szerint jó döntés volt.
-Joe Cocker Unchain my heart című dalának első hangjainak felcsendülésekor már vastapssal kísér a közönség. A dal nagyon jól áll neked és a Gigasztárt is ezzel nyerted meg.
-A számot először Ray Charles verziójában hallottam aztán egy barátom jött hozzám azzal, hogy talált egy számot, ami abszolút jól állna nekem. Ekkor hallottam Joe Cocker-től a dalt. Azonnal elnyerte a tetszésemet, előtte még csak a Beatles dalok feldolgozásait ismertem tőle. Azóta viszont ez az Unchain my heart vált az én kedvencemmé.
-A repertoárodban milyen arányban szerepelnek a külföldi és magyar szerzők dalai, melyiket énekled szívesebben?
-A külföldi számok kapnak nagyobb teret a repertoáromban, de azért szép számmal találhatunk magyar dalokat is. Hogy melyiket éneklem szívesebben? Nem tudnék dönteni.
– Legutóbb a Jazz Caféban hallhattunk téged és Fésűs Ádámot zenélni.
– Ez lényegében egy búcsúest volt a részünkről, hiszen elutazunk április végén huzamosabb időre, Ciprusra. Az este dalai egy kis ízelítőt nyújtottak a ciprusi munkánkból, hiszen zenélni megyünk ki. Ebben a családom is támogat, és ha visszatérek továbbra is a zenéé lesz a főszerep.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Három hét alatt bíróság elé került a ceglédi rabló

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség...

Miért imádják a gyerekek a cicás játékokat?

Az állatok iránti szeretet sok gyermek szívében mélyen gyökerezik,...

Felavatták az új rendelőintézetet

Ünnepélyes keretek között adták át a Ceglédi Toldy Ferenc...

Hogyan érte el a TikTok a vásárlóképes közönséget?

    Kevés online tér akad, amely olyan gyorsan formálta át...

Milyen fonalak jöhetnek szóba allergiások számára?

A kötés és a horgolás sokak számára nemcsak kreatív...