17.8 C
Cegléd
2025. május 28. szerda
spot_img

Itt járt a fél magyar sajtó

Robbantást ígértek Szász János filmjének, A nagy füzetnek a forgatásán, ezért jött a fél magyar sajtó a Cegléd melletti erdőbe – írja az index.hu. – A robbantás előtt a rendező kiakadt a túlzott sajtófigyelemtől, és a fotósok, újságírók nagy része inkább hazament. „A négy óra alatt, amit kint töltöttünk, láthattuk a két kifejező szemű főszereplő fiút, ahogy szemmel követik az apjukat az aknamező felé haladva, és elkaptuk a német Ulrich Matthest is egy interjúra a felrobbanása előtt. A magyar-német-francia produkció vegyes nyelvű stábbal dolgozik. Az is látszott, hogy drága: több, mint 900 millió forintból készül. Amikor például belestünk az erdő közepén felvert monitorvédő sátorba, a Michael Haneke-filmeket jegyző Oscar-jelölt osztrák operatőr, Christian Berger állította be épp távirányítóval az íriszt. Cegléden kívül egyébként Sopronban és Németországban is forgatják a 31 napja készülő filmet, és még két hetet dolgoznak a forgatásán. Teljes cikk…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A felfelé nyíló vasalatok nyújtotta előnyök

A konyha az egyik legnagyobb jelentőségű helyiség a lakásban,...

Egy megbízható napszemüvegmárka

A napszemüveg kiválasztása során gyakran elidőzünk, hogy mi is...

Bajnoki címek és dobogós helyezések

Ismét eredményes hétvégét zártak a Ceglédi VSE birkózói: három...

Miért érdemes tavasszal kimondani az igent?

A tavasz az új kezdet, a természet újjáéledésének időszaka,...

Medálok üzenete: többet mondanak rólunk, mint gondolnánk!

Viseltél már valaha olyan ékszert, amelynek története volt? Egy...