14.3 C
Cegléd
2025. október 20. hétfő
spot_img

Óvoda Nyitogató

Nagy sikernek örvendett  az Almafa–Csana Kft. által szervezett Óvoda Nyitogató program.  A szervezők a családok számára olyan program kavalkádot állítottak össze, ahol mindenki jól érezhette magát. Jelen volt ingyenes nyelvoktatással a Helen Doron, Kőhalmi Ferenc bűvész, lehetőség nyílt kipróbálni az Almafa Magánóvoda pedagógiai programjának színtereit, az intézmény tornatermében mindenki szabadon használhatta a fejlesztő eszközöket. Mindemellett még a tanuszoda látványterveit is megtekinthették a  látogatók. Braun Ági fotográfus kiállításával az érdeklődők betekintést nyerhettek az itt  folyó életbe. Számos nyeremény is gazdára talált, a helyszínre látogatók és a Cegléd Rádió élő adásában játszók körében. A nap végén Finy Petra mesevilágába nyerhettek betekintést a kicsik, az irónő saját bábelőadással kedveskedett a kicsiknek és még a híres Doki ügy című mese is vetítésre került. Az Almafa Magánóvoda hitvallása, hogy a gyerekek életében a legmeghatározóbbak az első évek. A rendezvénnyel azt kívánták megmutatni a ceglédi családoknak, milyen környezetben és módszerekkel várják a hozzájuk érkező családokat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléden járt Bunyós Pityu

A mulatós zenés és korábbi ökölvívó Cegléden járt, amiról...

Ruttner György és barátai est

Október 16-án ismét megtelt a ceglédi Kossuth Szálló díszterme,...

Egri Méhészek Cegléden

Ceglédre látogatott az Egri Méhész Egyesület mintegy 50 fős...

Nagykőrösi pipa Zacher doktornak

Különleges ajándékot - a nagykőrösi Szabó-pipagyár egyedi termékét -...

Kutyás futó sikerek

Bravúros hétvégét tudhatnak maguk mögött az Alfa Ceglédi Kutyás...