13.9 C
Cegléd
2025. május 29. csütörtök
spot_img

Bolyhos pálinka: kiváló a 2012-es évjárat

A Bolyhos pálinkafőzde kiemelkedő sikert ért el a versenyen, összesen 4 arany-, 5 ezüst- és 6 bronzérmet nyertek.
„Természetesen minden pálinkaversenyen elért éremnek örülünk, így a keceli eredményeinknek is. Az azonban különlegessé teszi számunkra a sikert, hogy remekül szerepeltek az idei pálinkáink. Ebből az évjáratból az Elena ágyas szilva, az ágyas kajszi, illetve a szilva aranyérmes lett. Az ágyas szilva, az Elena szilva, a kajszi és a cigánymeggy ezüstérmet kapott. Az ágyas cigánymeggy pálinkánk pedig bronzéremmel díjazta a szakmai zsűri. Ezek a sikerek is bizonyítják, hogy noha borsos ára volt idén a gyümölcsöknek, a tavaszi fagyok és az aszály ellenére jó termést szüreteltek országszerte” – mondta a főzde tulajdonosa Bolyhos Zoltán.
Azt is hozzátette, hogy az évek óta tartó kísérletezésük, hogy nem csak ágyas, 50 fokos pálinkákkal jelennek meg a piacon, kezd beérni, hiszen több olyan 2011-es és idei pálinkájuk is érmet kapott, amelyeket nem érleltek gyümölcságyon. Bolyhos Zoltán szerint, látva a friss eredményeket, azon is el kellene gondolkodni, hogy szabad-e, kell-e, érdemes-e évjárat szerint megkülönböztetni a kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkákat.
www.bolyhos.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezért érdemes az akkufelújítást szakemberre bízni

Bármilyen típusú energiatárolóról is legyen szó, ezeknek a berendezéseknek...

A felfelé nyíló vasalatok nyújtotta előnyök

A konyha az egyik legnagyobb jelentőségű helyiség a lakásban,...

Egy megbízható napszemüvegmárka

A napszemüveg kiválasztása során gyakran elidőzünk, hogy mi is...

Bajnoki címek és dobogós helyezések

Ismét eredményes hétvégét zártak a Ceglédi VSE birkózói: három...

Miért érdemes tavasszal kimondani az igent?

A tavasz az új kezdet, a természet újjáéledésének időszaka,...