27.8 C
Cegléd
2025. június 16. hétfő
spot_img

Régi-új kórházigazgató

December 1-jén vették át az újonnan megbízott kórházigazgatók öt évre szóló kinevezési okiratukat Budapesten. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) július 29-én írt ki pályázatot az állami fenntartásba került városi egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire, illetve azoknak a korábbi megyei önkormányzati és fővárosi egészségügyi intézményeknek a főigazgatói posztjára, amelyeknél pályázatot előzőleg eredménytelennek nyilvánították. A 47 kórházigazgatói tisztségre kiírt pályázat 32 esetben volt eredményes. 15 esetben eredménytelenül zárult, ezek közül 11 helyen 30 napon belül új pályázatot írnak ki. Négy kórház esetében nem lesz új pályázat, mivel azoknak ez év végéig más intézményekkel kell egybe olvadniuk.
Cegléden a jelenlegi igazgató, dr. Pusztai Dezső mellett, egy budapesti pályázó is volt a posztra,
de a korábbi igazgató pályázata nyert. Dr. Pusztai Dezső, szemész szakorvos, egészségügyi szakmenedzser 1990 óta dolgozik a kórházban, jövőre lesz tíz éve, hogy folyamatosan vezetője is a Toldy Ferenc kórháznak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...