20 C
Cegléd
2025. június 17. kedd
spot_img

Cegléden fórumozott az államtitkár

A mezőgazdaságért felelős államtitkár a találkozót megelőző sajtótájékoztatón elmondta: elsősorban természetesen agrárkérdésekről szeretne beszélgetni a ceglédi Fidesz csoporttal. Az aktuális kérdések között megemlítette a születendő földtörvényt, amelynek részletes vitája átnyúlik a jövő évre. Gyökeres átalakítások várhatók az Agrárkamarában is – közölte Czerván György. A legfontosabb kérdés azonban a közös agrárpolitika, ám amíg az unió 2014-20-as költségvetéséről nem sikerül megállapodni, addig erről sem születhet döntés. Jó hír, hogy megmarad a közös agrárpolitika, hiszen sokkal több támogatást kapunk, mint amennyit befizetünk az uniós kasszába, rossz hír viszont, hogy a rendszer nem fog egyszerűsödni – mondta. 

Szeretnék elérni, hogy a termeléshez kötött támogatások aránya növekedjen, ez jelenleg az összesnek csak a 3,5 százalékát teszi ki, és gyakorlatilag csak tejelő marha tartására van. Szorgalmazzák, hogy az állattenyésztés, ezen belül is a sertés- és baromfitartás is uniós támogatásban részesüljön. Az államtitkár emellett megemlítette a dohánytermelés támogatását is, ami azért lenne fontos, mert ezzel főleg Szabolcsban foglalkoznak, ám e nélkül még inkább elmélyülnének a térség szociális problémái. A magyar javaslathoz több ország is csatlakozott – mondta Czerván György. 

Fotó: Kisfaludi István

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...