28.3 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Ceglédi téma is bekerült a legnépszerűbb Index-videók közé

Az index.hu saját készítésű videóiból mutatja be az év 12 legnépszerűbb vezető anyagát, és azok kulisszatitkait. Az olvasók szerették az Attraktort, a Balaton Sound-os videókat, és a Riszpekt Házra is 1,5 millióan kíváncsiak voltak 2012-ben. Az összeállítás novemberi győztese az „Én elmennék Orbán Viktorhoz is” című lett, melyben egy Cegléd melletti tanyán áram nélkül élő néni témáját dolgozzák fel.
 
„A forgatás előtt semmi előkészület nem volt, csak utcai útbaigazítás után odament a stáb a Cegléd melletti tanyára, és megkérdezték a nénit, hogy forgathatnak-e” – mesélte Fiantok Dani, aki az anyag riportere és szerkesztője volt. Dani két és fél éve van a videórovatban, miután elvégezte az ELTE filmelmélet szakját és pár évet filmforgatásokon töltött. „A nénit jól lehetett érteni, hihetetlenül jó szövege volt, épp csak minimálisan kellett irányítani”. Botos Tamás képei ennek a riportnak is jót tettek, a tanya is inspiráló volt – számol be a forgatásról a portál munkatársa. „Ami nehéz volt, hogy nagyon beindult a segíteni akarás, amire nem voltunk felkészülve, nem is igazán tudták megszervezni ennek a menedzselését. Egy cikkben kerestünk olyan alapítványt, aki hajlandó segíteni, de a végső megoldás, az lett, hogy a Honvédség megállapodott az áramszolgáltatóval a közbenjárásunk segítségével” – mondta még Fiantok. A 87 éves Boros Imrénét -úgy tudjuk – a város vezetése is segítette ideiglenesen egy aggregátor biztosításával.

A teljes írás ITT olvasható – A videó ITT tekinthető meg

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...