10 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Ungvári Attila visszatérne a csúcsra

” A dzsúdó is olyan, mint a bicikli, aki egyszer megtanulta, az nem felejti el. Két éve kizárólag erőnléti edzéseket végzek az eltiltás miatt, és cirka kéthetes tatamis tréninggel a hátam mögött vágok bele ismét a nagy menetelésbe. Ha összerakom magam fejben, akkor úgy érzem, képes leszek majd a korábbi formámat hozni. Egyetlen vágyam van, hogy visszakerüljek a csúcsra, ahová már egyszer eljutottam. Örülök, hogy a szövetség lehetőséget adott arra, hogy kivívjam az Eb-tagságot a két nemzetközi megmérettetésen. Hogy mi lesz, ha a kontinensviadalon összeakadunk Mikivel? Nos, ha így lesz, nem csapunk össze, és én lépek vissza a javára. Sok van már a számlámon vele kapcsolatban, ideje lesz törleszteni” – fogalmazott a dzsúdós.Ungvári Attilát családja, edzője – Bíró Tamás – segítette a nehéz időszakot átvészelni. „Bevallom, voltak hullámvölgyeim, és egyelőre képtelen vagyok felejteni, vagy megbocsátani. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, miként vélekedik rólam. Nincs félnivalóm, és ezután sem lesz. Egy biztos, innentől kezdve sokkal jobban odafigyelek a dolgaimra, mert még egyszer nem szeretnék gondatlan lenni” – tette hozzá elszántan a fiatalabb Ungvári. Rövidesen kiderül, van-e út vissza a csúcsra…
A teljes írás itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...