41.7 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Csapatként játszottak

SIRIUS Kosárlabda Klub U18+ – CEKK U18+     60 – 80

(15-26, 10-25, 18-12, 17-17)

CEKK: Vasas 21, Füle 17/3, Magyar 17, Darányi 12, Augusztin 11, Tőrös 2, Zöldi, Filipowicz V, Mucska, Leimeter.

Edző: Medgyessy Dóra

A torna második mérkőzését a Sirius Kosárlabda Klub játszotta a Szeged KE csapata ellen.

Az utolsó mérkőzésen a CEKK a Szeged KE csapatával mérkőzött meg, akiknek edzője az a Mészárosné Kovács Andrea, aki néhány éve a CEKK-nél volt edző, ő kezdte meg mostani junior csapatunk nevelését.

Ellenfelünk arra készült, hogy győzelmet arat felettünk, de nem így történt. Az első negyedben kiemelkedően teljesített Varga Petra, aki a Szeged NB I/B-s csapatának tagja. Ennek köszönhetően csak 1 ponttal, 19-18 arányban nyertük meg a negyedet. Kissé idegesen, kapkodva játszottunk, sok ziccert kihagytunk. A két perces szünetben edzőnk, Medgyessy Dóra helyre rázta a csapatot, a 2. negyedet 23-14-re, a 3-at fölényesen 22-9-re nyertük. Csapatunk újra olyan szépen kosárlabdázott, mint az első mérkőzésen. Mészárosné Kovács Andrea taktikája pedig arra irányult, hogy mielőbb véget érjen a mérkőzés, játékosai sokat faultoltak, sorra kipontozódtak, míg csak 1 játékos maradt a pályán így lefújták a mérkőzést.

CEKK U18+ – Szeged KE U18+     64 – 41

(19-18, 23-14, 22-9)

CEKK: Augusztin 19, Füle 14, Magyar 13, Darányi 10, Vasas 6, Zöldi 2, Tőrös, Filipowicz V, Mucska, Leimeter.

Edző: Medgyessy Dóra

Mindkét győzelemnek nagyon örülünk, de legfontosabb számunkra az a tény, hogy a lányok csapatként játszottak, óriási győzni akarás buzgott bennük, amelyet tovább segített, hogy felnőtt NB I/A csapatunk játékosai is ott szurkoltak számukra. Reméljük továbbra is ilyen szépen fognak teljesíteni. Gratulálunk a szép teljesítményért az edzőknek és a játékosoknak egyaránt.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...