3.1 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Közgáz-bál

A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és a Ceglédi Közgazdasági Alapítvány immár második Közgáz-bálját rendezte meg 2013. január 26-án a Kossuth Étteremben. Az eseménynek külön apropót adott az iskola alapításának 45. évfordulója. A zenét Fésűs Ferencék, a műsort végzős közgázos tanulók szolgáltatták, valamint láthattunk egy összeállítást is régi diákjainkkal felvett interjúkból és iskolai eseményekről készült képekből. Egy kellemes, jó hangulatú estét töltöttünk együtt!

A rendezvény bevételéből az iskola infrastruktúráját kívánjuk fejleszteni, hogy diákjaink jobb körülmények között tanulhassanak és sportolhassanak. A tavalyi bevételből egy betonút segítségével a kerékpártároló kulturált megközelítését tettük lehetővé, az ideiből pedig a tornaterem padlójának felújítását szeretnénk megvalósítani. Köszönet mindazoknak, akik jelenlétükkel, támogatójegyekkel, illetve tombolatárgyak felajánlásával segítették a fenti célok megvalósulását!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...