2.1 C
Cegléd
2026. február 8. vasárnap
spot_img

Nőnapi köszöntők

Az idei március 8-ai, Nemzetközi Nőnapon is köszöntötték a hölgyeket városi rendezvény keretében, a Művelődési Központ színháztermében. Földi László, polgármester beszédében kiemelte a „nők, lányok, feleségek, nagymamák” családi tűzhely megőrző szerepét, hiszen „ az otthon a társadalom alapja” – fogalmazott Jókai nyomán a polgármester.
Ezután a megjelent nagyszámú ünnepelt Tabáni István koncertjét tekinthette meg, „Érzés” címmel, amelyben az előadó Máté Péter előtt tisztelgett, de saját dalokat is előadott a lelkes közönségnek. Az ünnepi műsor másik felében Somló Tamás, egykori LGT énekes adta elő a pályafutása legnagyobb slágereiből készített összeállítást. Az ünnepség után a kijáratoknál a hölgyeket a képviselőtestület férfi tagjai és a polgármester köszöntötték egy-egy szál rózsával.
Az MSZP képviselője és aktivistái ugyanezen a napon – immár hagyományosan – a Rossmann előtt szólították meg a szebbik nemhez tartozó járókelőket és ajándékozták meg egy-egy szál piros szegfűvel, Nőnap alkalmából.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Üdítő miatt rabolt – kamera rögzitette

Rablás miatt vettek őrizetbe egy 41 éves férfit a...

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...