12.8 C
Cegléd
2026. február 24. kedd
spot_img

Tévétörténelmet írtak

A március 23-án tartott Sportgála élő közvetítése a Ceglédi Képújság oldalain volt az első élő televíziós adás a helyi tévétörténelemben. Az 1998-ban családi vállalkozásként indult Club TV vezetője, Süveges András számolt be lapunknak hogyan jutottak el az ötlettől a sikeres megvalósításig. Azt is megtudtuk ez volt ugyan az első élő adás, de valószínűleg nem az utolsó.

– Az első hangsúlyozottan kísérleti, – meg nem hirdetett, de sokak által látott – élő adásunk nagy sikere sokak összefogásának köszönhető. Televíziónk alapításától fiatal, ambiciózus munkatársakkal dolgozunk, de kiemelkedő Koltai Zoltán hangmérnök szakmai-technikai elhivatottsága és tudása. Az ő ötlete volt az élő adás, az ő törekvő igyekezete nélkül nem valósulhatott volna meg ez a komoly befektetéssel járó kezdeményezés. A megvalósításban sok-sok segítőnk volt. Ványi Zsolt, a Sportcsarnok igazgatója és munkatársai is minden segítséget megadtak nekünk. A Club Tv és a Polimédia Reklámstúdió által létrehozott első élő adás kihagyhatatlan szereplője volt a Ceglédi Városi Televízió is, amely szakembereivel és technikájával hozzájárult a sikeres debütáláshoz. Támogatónk volt a Pákozdi Hús, Hungária Értékpapír Zrt., Cegléd Város Önkormányzata, a Flashnet, a Jazz Caffe, a La Toscana Étterem, a Sarok ABC, a Kleopátra Ékszerüzlet.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellebbezés nyomán súlyosabb büntetés

A Pest Vármegyei Főügyészség sikeres fellebbezése nyomán súlyosabb büntetést...

Lőfegyverekkel és baseballütővel támadtak áldozataikra

A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének...

Egy családi tragédia utóélete

2025 januárjában egy kora reggeli órán halálos cserbenhagyásos gázolás...

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...