12.8 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Ceglédiek a gáton

Az árvíznek köszönhetően páratlan küzdelem és összefogás zajlik az országban, amihez – ahogy arról korábban beszámoltunk – városunkból is csatlakoznak önkéntes csoportok, hogy segítsenek az árvízi védekezésben. Szombaton a Ceglédi Önkormányzat és a Járási Hivatal munkatársai voltak a „legények” a gáton Budakalásznál, ahol Kossuth városának küldöttei reggeltől egész nap részt vettek a munkálatokban az egyik legnagyobb úr, a víz ellen.

Országszerte önkéntesek és rendvédelmi szervek segítenek a megáradt Duna vízének megfékezésében. Ceglédről reggel 6 órakor indult útnak rajta több, mint 40 fővel az a busz, ami Budakalász árvíz sújtotta területére vitte az önkormányzat és a járási hivatal dolgozóit. A polgármester kezdeményezésére létrejött önkéntes segítségre alighanem szükség is volt: Budakalásznál a vízszint egyre súlyosabb méreteket öltött. 

Ottjártunkkor a lakók csónakokkal közelítették meg elázott otthonaikat, billegő hajókon költöztették bútoraikat, lovakat hoztak ki a farmról, ám olyan is akadt, aki a fazekáért látogatott haza, hogy az önkénteseknek meleg ételt készíthessen. Az összefogás ereje a bajban ismerszik meg igazán: szép példája volt ennek a szombati nap, ami verőfényes napsütéssel kísérte végig a munkálatokat. A Ceglédről delegált csapat kora reggel nekilátott a gát megerősítésének, helyenként az alapok lerakásának. 

A munkálatok két szinten zajlottak: a csoport egyik fele a zsákokat töltötte meg homokkal, míg a másik része a gátat építette szüntelen. A több száz méteren végighúzódó homokzsákok minden egyes darabja egy-egy ember küzdelmét és segíteni, tenni akarását hordozta magában, amit – az összefogás mindig jó dolgokat szül – egy jó hangulatú nap kísérhetett végig, aminek a végén mindenki fáradtan, de örömmel szállt fel a hazafelé tartó buszra.

Képes riport Szokolai Attilától itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...