33.9 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

102 embert érint egy ceglédi internetes csalás

Üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség az ellen a miskolci férfi és nő ellen, aki tavaly internetes hirdetésben azonnal kezdhető munkát ígért, az „anyagküldésért” pedig több ezer forintot kért. Az ügynek 102 sértettje van – tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a Ceglédi Járásbírósághoz küldött vádirat szerint a két miskolci csaló tavaly nyáron elhatározta, hogy egyikük egy internetes portálon hirdetést ad fel, amelyben otthon végezhető munkát kínálnak havi 55 ezer forintos kereseti lehetőséggel.

A hirdetésben kozmetikai termékek csomagolásához, címkézéséhez kerestek jelentkezőket azonnali vagy másnapi munkakezdéssel. A tevékenységhez szükséges anyagot Érden kellett volna átvenni, ám annak, aki néhány óra alatt nem tudott a megjelölt címre eljutni, megígérték, hogy 3500 forint átutalása ellenében futárszolgálattal küldik el.

Szerte az országból jelentkeztek a munkára, a leendő „partnerek” a megjelölt bankszámlára átutalták a pénzt – mondta a főügyészség szóvivője. Közlése szerint a két embernek sem lehetősége, sem szándéka nem volt ígéretének teljesítésére, s a hirdetésre jelentkezőknek e-mailben megadott telefonszámon a pénzek beérkezése után már egyiküket sem lehetett elérni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...