17.6 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Kalandra fel!

A Laskafesztivállal egyidőben június 21-én nyit Cegléd legújabb attrakciója, a Ceglédfürdő Kalandpark a Termálfürdő szomszédságában. A sajtó képviselőinek június 19-én mutatták be sajtótájékoztatón az 1,6 hektár területű turistalátványosságot.

A tó partján lévő területen 43 akadályt és 500 méter canopy-t építettek fel a szervezők. Négyféle felnőtt- és gyerekpálya közül lehet választani: a Kalandparkban gyakorló és gyermekpálya, kezdő és profi pálya, valamint a 6 átcsúszásból álló canopy egyaránt megtalálható. A vegyes fákból álló erdőben és a tó felett átvezető canopy (átcsúszó drótkötélpálya) valódi elszántságot igényel, 12 méter magasságból másképp néz ki a világ.

A gyermek pályákra 140 cm alatti sportos kikapcsolódásra vágyó, kalandozókat várnak, a felnőtt pályák pedig a legváltozatosabb kihívások elé állítják az embert. Mindez persze teljes biztonságban, hiszen darukötelek és karabinerek, valamint az alpin-mentésből vizsgázott stáb segíti a kalandozást.

– Egy átlagfizikumú ember a két felnőtt pályát másfél óra alatt tudja teljesíteni, ami komoly szellemi és fizikai próbatétel. – tájékoztatott Veres Rudolf, a három  tulajdonos egyike, aki azt is elmondta, számítanak a kalandvágyó ceglédieken kívül a fürdő, csúszdapark, a szálloda vendégeire, ősztől pedig gyermekcsoportoknak, iskolai osztályoknak teremtenek kedvezményes lehetőséget a látogatásra.

A nyár folyamán minden nap 10 és 18 óra között, pénteken és szombaton fél kilencig nyitva tartó, napijeggyel látogatható komplexum legizgalmasabb, legnagyobb kihívást jelentő részének a vezető a tó feletti átcsúszást és a canopy első 116 méteres átcsúszó részét tartja.

– A park biztonságos működését tartjuk a legfontosabb szempontnak, – tette hozzá Veres Rudolf – ezért eszközeink a legjobb besorolásúak, kiképzett, megbízható munkatársakkal várjuk a kalandra vágyókat.

A sajtómegnyitón készült fotók megtekinthetők itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...