8.9 C
Cegléd
2026. május 20. szerda
spot_img

Kerékpár, Fit-Kid és Motorsportok napja

Vasárnap sátrakkal népesült be a Szabadság tér. A Cegléd Sportjáért Közalapítvány ott tartotta a ceglédi sportok népszerűsítéséért rendezett napját. Ezúttal a Kerékpár, Fit-Kid és Motorkerékpár sportok kerültek a középpontba. Rengeteg program várta a kilátogatókat. A kerékpáros  ügyességi  verseny épített pályáján több mint harmincan indultak, de szép számmal jelentkeztek a motoros lassúsági versenyre is. Volt motoros felmérés ovisoknak és motor szépségverseny a felnőtteknek. A CVSE Fit-Kid szakosztály sportolói egész nap kínáltak látnivalót alkalmi színpadjukon, de náluk volt a már megszokott öt állomásos sportág próba egyik feladat helye is. A Ceglédi Rendőrkapitányság motoros rendőre mellett kivonult egy járőr autó is, ahol családi kresz tesztlapokon mérhették fel közlekedési ismereteiket gyerekek és felnőttek. A motorok szerelmesei megtekintették a kiállított cross, drag bike és superbike motorokat és megismerkedhettek Cegléd motorversenyzőivel is, akik egész nap  várták az érdeklődőket. A közel harminc kiállított kerékpár mellett délután Hegedűs László tartott triál bemutatót, amely után a nézők ki is próbálhatták, mennyire nehéz is egy triál bringával ugrani.

Fotók az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...

Kisiklott egy KISS motorvonat

Csütörtök hajnalban kisiklott egy emeletes KISS motorvonat a budapesti...

A „Ceglédi Református Nagytemplomtól New Yorkig”

Május 9-én került sor immáron a negyedik alkalommal, hogy...

Négy érem az országos bajnokságról

Szombaton rendezték meg Dunakeszin az U13-as kötöttfogású országos bajnokságot,...