11.1 C
Cegléd
2026. április 8. szerda
spot_img

Ingyenes étkezés tanulóknak

A vakáció ideje alatt sem maradnak ebéd nélkül azok a ceglédi tanulók, akiknek év közben nem kell fizetniük a menzáért. Az önkormányzat – 45 Pest megyei település között – pályázaton nyert több mint hárommillió forintot a kormánytól, amiből öt héten át 167 általános iskolás számára főzetnek meleg ételt, az iskolákban közétkeztetést ellátó TS Gastro Kft-vel. Hegedűs Ágota, alpolgármester elmondta: a gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek kapják az ingyenes étkezést. Az önkormányzat 186 tanítási napra kapja meg általában az étkezési támogatásokat, de idén először pályázni lehetett a nyári időszakra is, az önkormányzat ezt meg is tette még tavasszal. A jogosultaknak az ételt a Bem Szakközépiskola melletti ebédlőben lehet megenni, vagy ételhordóban elvinni. Az önkormányzat az Ugyerban élő családoknak azzal is segíteni akar, hogy az ebédet a Czárák dűlői óvodában is átvehetik.
– Nagyon örülünk, mert úgy tűnik a szülők is igénylik ezt a szolgáltatást, mind a 167 ebéd elkelt és jönnek érte a szülők, gyerekek – mondta el Hegedűs Ágota.

(A kép illusztráció)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...