Gyermekkoromat Albertirsa falusias környezetében töltöttem a „Rétszélen”. Akkor még több kilométert lehetett úgy a füvön szaladni, hogy bárki portáját háborgattam volna. Ma dísznövényeket termesztenek ott.
Huszonöt éve, hogy Cegléden élek. Innen falunak látszott szülőhelyem még néhány éve is. Pedig észrevehettem volna a fóliasátrak sorában, a vasút melletti nagy fehér hűtőház épületében, az ásványvízüzem miatt sokszorozódott kamionforgalom okán, a Pesti út üzletsorán, az új vasútállomáson, az iskola tornacsarnokán, az Erzsébet téren, európai szintű sportpályán a strand mellett, hogy rendbe hozták a Malom-tavat, és a Jókai utca aszfaltján is a fejlődést, iparosodást. Már nem ömlik végig utcánkon az egész település vize eső után, hisz van csatorna, betonozott árok focizásaink helyén. Lehet, hogy a köd, mely szemem előtt lebegett és minduntalan gyermekkorom hangulatát láttatta velem, soha nem oszlik el, ha Major Judit (itt tanárnő, otthon alpolgármester asszony) nem mesél a tanári szobában újabb és újabb eredményeikről. Korábban is észrevehettem volna, írhattam volna róla, kis lelkifurdalásom támadt, de a cikk indoka az egységesen szervezett tér, amely egykor sportpályát hordott a hátán. Tizenévesen itt tanultam meg: mi a „les”, hogyan kell félelem nélkül háttal átugrani a léc felett, Ecsedi Laci bácsi itt vett rá, hajítsam messze a kislabdát. Egy világ omlott össze, mikor megtudtam, nagyáruház lesz ezen a helyen. Nem tudtam, hogy az „irsai stílusú” lesz postástul, üzletsorostul, bankostul. Hogy itt lesz az új Polgármesteri Hivatal (a jövőben) és mindezek közt szabadidő-park, nagy köztéri szobrokkal (Mezősi Aranka és Véghelyi György alkotásai), nézőtérrel (ahhoz illő térzenével) akkor képzelhettem volna el, ha részt veszek a község, tíz év óta a város közéletében. Főként vállalkozók anyagi forrásainak bevonásával július 1-én 18 órakor ünnepélyesen avatták fel a Losó Viktor által tervezett parkot, ami tényleg színvonalas központtá teheti a két falu egykori határát. A Mirelite tér, ha vigyáznak rá „földijeim”, olyan lehet majd, mint ceglédieknek a Szabadság tér, a Gubody park vagy a Kossuth tér. Enyhet adó, hisz a lapátkerék vizet hajt ott, szerelmek kezdetének tanúja, a kultúra széles spektrumának bemutatkozási helye, vagy csak egyszerűen egy csendes zug. Nem is sejtettem, hogy kezdeti szomorúságomat így oszlatja el a közös munka. Számomra most már visszavonhatatlanul város: Albertirsa.
