0.6 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

Játszd újra…!

A színpadon felnőtt előadásokat megszégyenítő látványos díszletben és világítással, (Baksa Dani, Iván Gábor és Török Detti munkája) 12 tehetséges „gyerek” (Fülöp Zsuzsi, Sági Panna, Virág Liliána, Bori Zsuzsi, Molnár Detti, Tóth Dorina, Varga Viktor, Juhász Dani, Simon Vivi, Bekő Dóri, Nagy Kriszta és Támadi Anita) játszott, énekelt, táncolt két felvonáson át annyi kedvességgel, tehetséggel, bájjal és odaadással, amennyi csak beléjük fért. A zenészek is alaposan kitettek magukért, a szinte profinak tekinthető zenei kíséretért Tóth Viktor (zongora) és Juhász Attila (dob) volt a felelős. Az előadást a Relevé nagyszerű táncosai egészítették ki.

A darab története egyszerű: a bártulajdonos az új műsorhoz szereplőválogatót hirdet, ahol felvonulnak a hétköznapi és a színházi élet jellegzetes karakterei, miközben részesei lehetünk egy megható szerelemnek és a két talpra esett pincérlány „ármánykodásának” is. De – ahogy az a vígjátékokban lenni szokott – a végére minden a helyére kerül…

Az előadás végén el kellett gondolkodnom: a zenetábor résztvevői – ahol a legfiatalabb 7, a legidősebb is alig 19 éves – egy hét alatt hogyan tudtak egy ekkora produkciót létrehozni? A választ a mai napig sem találom, de egyben biztos vagyok: tehetségből nincs hiány…

Úgyhogy nem is érdemes ezen gondolkodni. Csak gratulálni tudok, és azt kívánom, ami a műsor címe is: Játszd újra!

(Fotó: Török Bernadett)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...