23.7 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Harmadszor a dobogó tetején

Idén július 27-én került megrendezésre a  XIII . 24 órás Mountainbike Váltóverseny , ami a 2014-es 24 órás világbajnokság főpróbája volt. A ceglédi  színekben  pár helyi vállalkozó támogatásával induló  AK 24 team megnyerte a legjobb Hobby vegyes csapat és a legjobb összesített Hobby csapatok versenyét. Amit viszont nem díjaztak a versenyen az összes nevező közül (80 nemzetközi csapat,20-20 szóló-duó induló) közül a 3. legtöbb kört tették meg. A 2013-as csapat tagjai: Mészáros Diána, Pető Róbert, Osgyáni Tamás, Zátonyi Örs, Ocztos Gergő, Petró Károly

A Balaton északi partján a Zánkai  Új Nemzedék Központ (volt űttörő tábor) területén került  megrendezésre a verseny. Az előző évekhez képest egy hosszabb nehezített pályával és az időjárásnak köszönhetően helyenként 40 fokos kánikulában kellett egy kerek napot letekerni a  sportolóknak  ,hogy teljesítsék a versenyt.  A Rajt  déli 12 órakor kezdődik és másnap 24 óra elteltével  12 órakor állítják meg. Ebben a gyötrelmes erő próbában aki a legtöbb kört teljesíti az a kategória nyertese, egyenlő körök esetén pedig az beérkezési  idő eredmény számít. A ceglédiek „Hobbi vegyes” kategóriája azt jelenti, hogy nincs igazolt versenyzőjük , viszont van egy hölgy tagja a csapatnak. (Itt kell meg jegyeznem ,hogy Mészáros Diána 2. országos versenyét nyeri meg a Top Maratom mountainbike sorozatban ezáltal Magyarország egyik legjobb rövidtávú mtb versenyző nője.)  A  5 km-s körből , ami erdőben dombokon , és mesterséges akadályokon át vezetett 106 kört sikerült teljesíteni amit a szabályoknak megfelelően  éjjel-nappal folyamatos váltásokkal oldottak meg. Az ilyen erőpróbákban az a rendkívüli , hogy nem pár percre kell a csúcson lenni , hanem 24 órán keresztül kell folyamatosan a maximumot nyújtani. A csapat fennállása óta 5. alkalommal indult ezen a versenyen  , három alkalommal meg nyerték és még egy harmadik helyet tudhatnak magukévá. A versenyen mindenki saját kerékpárjával indulhat  , így a felkészülés és a nevezés és a verseny költségei jelentős terhet rónak a csapat minden tagjára. Ezúton is támogatókat keresnek , hogy a jövőre is „emelt szinten” hozni tudják ezt a rendkívüli eredményt  Városunknak  és ismét büszkék lehessünk Ceglédiként egy Országos (jövőre világbajnokság) verseny nyerteseire.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...