13.4 C
Cegléd
2025. május 31. szombat
spot_img

3. helyezés a Bicogó Maratonon

A Tiszasülyért Egyesület immár 9. alkalommal szervezte meg a Bicogó Maratont, 2013. augusztus 3-án, szombaton. A ceglédi- és albertirsai atletizálókból és triatlonistákból álló nyolcfős, igen fiatal átlagéletkorú csapat, a KossuthKosok, a több mint 70 csapatot számláló versenyen 2 óra 51 perc 17 másodperces időeredményével a 43,7 kilométeres távon az előkelő országos 3. helyezést kaparintotta meg. A Bicogó Maraton különlegessége, s egyben alapszabálya is, hogy eggyel kevesebb kerékpárt használhatnak a résztvevők, mint ahány fős a csapat. Ezért egy versenyzőnek mindig futnia kell, a csapat többi tagja követheti őt kerékpározva, vagy előre tekerhet a váltás helyéig, ahol majd bevárja csapattársát.

Az idén reggel 9-kor rajtolt el a mezőny kerékpáros „különítménye” Szolnokról a Kossuth térről, majd negyed órával később a futók is sorra kerültek. A csapat számára nem volt teljesen gördülékeny a verseny kezdete – mondta el a csapat kapitánya, Licsák Zoltán – a vonat késése miatt szó szerint be kellett futni a rajtra, de amilyen nehezen kezdődött a nap, olyan gyorsan vált egyre jobbá. A csapat már az első kilométerekben a harmadik helyre tört, de látszódott, hogy nagyon nehéz lesz egy ehhez hasonló igen nehéz mezőnyben megtartani a dobogót. Azonban a kilométerenkénti váltások és a friss emberek a nagy kánikulában is erőn felül teljesítettek. Természetesen voltak mélypontok is, nagyon sütött a nap, s egy talpalatnyi árnyékot sem lehetett találni a Tisza mellett húzódó gát tetején, ahol a verseny folyt. A szervezők idén is kitettek magukért – tette hozzá a csapatkapitány – a frissítők és pár jó szó sokat segített mindenkinek. De mindezek után Tiszasülyön a sikeres beérkezés után jöhetett a megérdemelt pihenő, s egy babgulyás elfogyasztása.

Nagy sportteljesítmény volt ez a csapatok részéről, s a ceglédi különítmény kiváltképp örülhetett a bronzéremnek, s annak, hogy a pályacsúcs is elérhető közelségben lebegett. Szép volt fiúk, csak így tovább!

A ceglédi csapat tagjai: Licsák Zoltán, Nagy Zoltán, Dobozi Krisztián, Aranyos Csaba, Szeker Balázs, Szabó Zoltán, Zsíros Ádám és Sziládi Péter

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Séta a Cegléd-Csemő kerékpárútért

Közösségi oldalán tett felhívást Andó Pál, a Második Reformkor...

Sportoló Nemzet Roadshow

Május 30-án pénteken tartják a Sportoló Nemzet Roadshow-t Cegléden!...

Ismét közéleti est Ruttner Györggyel

Második alkalommal szervezett nyilvános közéleti beszélgetést barátainak dr. Ruttner...

Szamócalopások az Ugyerben

Komoly károkat szenved el szamócatermésében egy helyi gazda az...

75 éves a Bácsvíz

Megtartotta a 75 éves jubileumát ünneplő BÁCSVÍZ Zrt. az...