18.9 C
Cegléd
2026. május 3. vasárnap
spot_img

Kenutáborban a Református iskolások

A nyári táborok az iskolai oktatás és nevelés fontos formáit jelentik, a jó előkészítettség, pedig izgalmas és különleges programokat eredményez, vagyis maradandó élményeket nyújt résztvevői számára.

A ceglédi Református iskola 12 fős delegációja június 24-én útra kerekedett, hogy a Tisza-tó különleges vízi világát csónakból fedezze fel. A Tisza-tavi kenutábor élményeiről Licsákné Varga Ilona testnevelő tanár, a tábor szervezője a következőképp számolt be:

– A Pest Megyei Szabadidő Sport Szövetség (PEMESZ) által szervezett sportversenyekre iskolánk mindig örömmel nevez be és nagy létszámmal részesei is vagyunk a sportprogramoknak. Ennek jutalmául már egynapos kenuzásra nyílt lehetősége diákjainknak, amely olyan sikert aratott, hogy kezdeményezésükre a Jezer Vízitúrákhoz csatlakoztunk ezen a nyáron. A víziturákat Jezerniczky Attila, a PEMESZ ügyvezető elnöke szervezi, így bátran kijelenthetem, hogy igazán szakértő kezekben tanulhattuk a kenuzás csínját-bínját. A tábor helyszíne Tiszafüred volt, ahol öt napot töltöttünk, illetve a programok színesítéseként egy poroszlói kirándulásra is ellátogattunk. 

A tábor első napján Rovó András oktató segítségével elsajátítottuk a víziközlekedés szabályait és a kenuzás fortélyait. S büszkén mondhatom, hogy e néhány nap alatt a tábort vezető is legalább annyit tanult, mint a diákok. Mindenki megismerkedett a másik eddig ismeretlen oldalával, új barátságok köttettek. A kenuzás mellett labdarúgás, röplabda, esténként társasjátékok, tábortűz zajlottak. 

A tábor zárásaként barátságos sportversenyekre invitáltuk a szomszédban kempingező iskolásokat, s utolsó napon a saját kenuink között is versenyek folytak. A szervezés mellett Jezerniczky Attila szakácstudományát többször megcsillantotta, így ízletes ételekkel kedveskedett a sportos csapatnak. Óriási élményekkel, s jövő évre vonatkozó komoly tábori tervekkel tértünk haza. 

Református Általános Iskola és Óvoda

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...