3.3 C
Cegléd
2026. február 5. csütörtök
spot_img

Fontos győzelmet arattunk

Öt perccel később Thiago iramodott meg a labdával, erős lövése a felsőlécen csattant, onnan a földre, majd pedig a másik kapufát is érintve kivágódott a labda. A partjelző bent látta a lövést, így 2-1-es hazai vezetésről folytatódhatott a találkozó. Az utolsó percekben is aktívabb maradt csapatunk, és végül megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

CEGLÉD: Miski – Robson, Makrai, Farkas I., Szala – Fehér B., Koncz – Lipusz (Markó, 62.), Koós, Szkunc (Rebrik, 83.) – Kormos (Medgyesi, 78.)

DUNAÚJVÁROS: Milinte – Szauter, Beleuc, Burucz, Csehi T. – Szalai T. (Micskó, 61.), Lázár Zs. – Thiago, Jakab (Galambos, 53.), Godslove – Urbán G. (Sitku, 68.)

Gól: Kormos (1–0) a 25., Koós (2–0) a 64., Thiago (2–1) a 70. percben

Edzői nyilatkozatok

VÁNYI ZSOLT, a Cegléd vezetőedzője: – Fontos győzelmet arattunk. Az történt a pályán, amit elterveztünk, helyenként jó játékkal, minimális megingásokkal irányítottuk a mérkőzést. Szerénységünk és a csapatjáték iránti alázatunk három pontot eredményezett.

DOBOS BARNA, a Dunaújváros vezetőedzője: – Gratulálok a ceglédieknek a győzelemhez, saját csapatomról nem nyilatkozom.


Cegléd, Malomtó széli sporttelep

Ceglédi VSE2:1Dunaújváros PASE

07-09-2013 16:30

Gól Kormos László125′  38’1Sárgalap Szauter István

Gól Koós Gábor164′  59’1Sárgalap Szalai Tamás

70’1 Gól Riberio Thiago

Fotók Takács Tamástól a mérkőzésről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...