16.6 C
Cegléd
2026. május 18. hétfő
spot_img

Három napon belül ítélet

A Ceglédi Járási Ügyészség a Ceglédi Rendőrkapitányság a bűncselekmény elkövetése után három nappal, 2013. szeptember 12. napján súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt a Ceglédi Járásbíróság elé állított egy férfit az alábbiak miatt: A gyanúsított különváltan élt feleségétől a ceglédi lakásukban. A férfi italozó életmódja, családtagjaival szembeni ismétlődő, erőszakos viselkedése miatt közte és volt felesége között napi rendszerességgel fordul elő tettlegességig fajuló vita, veszekedés.

A gyanúsított 2013. szeptember 07-én a délutáni órákban lakásukban, ittas állapotban a volt feleségét nekivágta az ajtófélfának. Amikor a sértett több alkalommal próbálta hívni a rendőrséget, a gyanúsított kitépte a kezéből a telefont.

A gyanúsított 2013. szeptember 09-én a lakásban ittas állapotban ismételten szóváltásba keveredett a sértettel, akit a vita közben vállal meglökött, lefejelt, majd az asszonyt a folyosóra rángatta, és dulakodás közben a falnak vágta. A sértett ekkor is megpróbálta a rendőrséget értesíteni, azonban a gyanúsított kitépte a telefont a kezéből és eldobta. A rendőröket a szomszédok értesítették.

A sértett a bántalmazások következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de súlyosabb, akár nyolc napon túl gyógyuló sérülés lehetősége is fennállott. A vádlottat a Ceglédi Járásbíróság 2013. szeptember 12. napján hat hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 1 év hat hónapra felfüggesztette és elrendelte a gyanúsított pártfogó felügyeletét.

A kép illusztráció!

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...

Kisiklott egy KISS motorvonat

Csütörtök hajnalban kisiklott egy emeletes KISS motorvonat a budapesti...

A „Ceglédi Református Nagytemplomtól New Yorkig”

Május 9-én került sor immáron a negyedik alkalommal, hogy...

Négy érem az országos bajnokságról

Szombaton rendezték meg Dunakeszin az U13-as kötöttfogású országos bajnokságot,...