11.1 C
Cegléd
2026. november 3. kedd
spot_img

Fotókiállítás az albertirsai zsinagógában

A tárlat igen sok érdeklődőt vonzott, a körülbelül 100 fő szinte megtöltötte az épület belső terét. A kiállítás rendhagyó módon a szintén albertirsai illetőségű Harmatrázó Pálinkaház nedűinek kóstolásával volt egybekötve, ahol is  maga a pálinkafőző mester, Berkes Géza töltötte az italokat.

A megnyitóbeszédet Major Judit alpolgármester asszony tartotta, aki elmondta: nagyon örül annak, hogy János kezdeményezése nyomán végre elindulhat valami a zsinagógában és talán mások is meglátják a lehetőséget az épületben.

Ezután Devcsics János kapott szót, aki rövid bemutatkozás után, fontosnak tartotta megköszönni a város elöljáróinak támogatását, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre ez a tárlat. Fotói kapcsán kiemelte, hogy számára elsősorban a közönség ítélete a mérvadó, ha képei tetszést aratnak, akkor már megérte elkészíteni őket.

A következőkben Markos György színész, humorista lépett a közönség elé, aki először Jánoshoz fűződő kapcsolatáról és a fotókról beszélt, majd megköszönte, hogy itt lehet, valamint örömét fejezte ki, hogy ilyen sok embernek fontos a zsinagóga megmentése, értelmes célokra való használata.

Aki eljött a fotókiállításra, az egy hangulatos, kötöttségektől mentes estét tölthetett el jó társaságban.  A jelenlévők szinte mindegyike egyetértett abban, hogy most már csak folytatni kell ezt a nagyszerű kezdeményezést.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...