27.8 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

Megmaradt az esély a fordításra

Csütörtökön a ceglédi Gál József Sportcsarnokban rendezték az NB I-es felnőtt csapatbajnokság „A” csoportjának első fordulóját váltott fogás nemben. A Cegléd a Csepeli BC és a Haladás VSE csapataival került egy csoportba. Az első mérkőzést a két vendég csapat vívta egymással ahol a Csepel 25:5 arányban nyert a Haladással szemben. A ceglédiek elsőre a Haladással  kerültek szembe és a hét mérkőzésből Tóth Martin, Kozák István, Horváth András és Lőrincz Viktor is nyerni tudott. Ezzel a Cegléd 17:11 arányban hozta ezt a mérkőzést. A folytatásban a Csepeli BC következett, ahol csak a három válogatottunk (Kozák István, Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor) tudta megnyerni a mérkőzését. Így ezt a találkozót egy nagyon szoros mérkőzésen 15:13 arányban a Csepel nyerte. Az első forduló után a Cegléd csapata így a csoport második helyén végzett a Csepel mögött. A szoros eredménynek köszönhetően a visszavágóra megmaradt az esély a fordításra, de ehhez arra lesz szükség, hogy a három válogatotton kívül a fiatalok közül is hozza valaki a mérkőzését a szabadfogású junior és felnőtt válogatottakkal felálló Csepellel szemben.

A visszavágóra ugyancsak a Gál József Sportcsarnokban kerül sor november 06-án szerdán 18 órától.

Fotók az eseményről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...