18.9 C
Cegléd
2025. május 10. szombat
spot_img

Finisben a Városi Uszoda építése

Ha a tervek szerint haladnak a munkálatok, lassan finisébe érkezik a Városi Uszoda építése. A májusban kezdődött építkezés ütemterve szerint november 30-ig elkészül, decemberben átadásra kerül az intézmény. Ennek különösen a vízipólós gyerekek, fiatalok, szüleik és a szakosztály vezetése örül, ugyanis az ősz megérkeztével meglehetős nehézséget okozott az edzések megtartása. Vannak csapatok, ahol csak szárazföldi edzéseket tartanak, mások a környező városok uszodáiban edzenek.  

– Hol tartanak a munkálatok, teljesíthető-e a nyitás tervezett időpontja? Hogyan oldják meg addig az edzéseket? – kérdeztük Veres Rudolf szakosztályvezető helyettest.

– Az uszoda várható átadási időpontja december vége lesz. Ezt követi a próbaüzem, amely fokozatos terheléssel kb. 3 hétig tart. A vízilabdások ezt követően vehetik használatba az uszodát. Ennek pontos feltételeiről még nem tudunk, egyeztetni kell a majdani uszodavezetéssel és a CVSE-vel.

Az építkezés idejére az edzéslehetőségeink jelentősen lekorlátozódtak. Hála a Termálfürdő vezetésének – akiknek ezúton is köszönjük – a nyári időszakban szinte zavartalanul edzhettünk, fizetnünk nem kellett. A hideg beálltával a sok milliós fűtésszámlát az egyesület nem tudta bevállalni, így máshogyan kell az edzéseket megoldani. A csapataink lehetőségeinkhez mérten a környező városok – Kecskemét, Monor, Szolnok, Tiszakécske, Budapest – uszodáiban edzenek, az előkészítő csoportoknak jelenleg csak szárazföldi edzése van. Köszönettel tartozunk a szülőknek, akik sokat segítenek nekünk a gyerekek edzésre juttatásában, valamint az elkötelezettségükért, hogy kitartanak a vízilabdasport mellett a nehezebb időkben is.

Fotók az építkezésről Kisfaludi Istvántól itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...