5.1 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Főépítész volt a vendégünk

Megemlítette, hogy a közeljövőben el kell készíteni „az integrált településfejlesztési elgondolást”, valamint a „rendezési tervet”. Kiemelte, ezen a téren a polgármesternek széleskörű jogosítványa, vétó joga van. Természetesen a megalapozott vélemény kialakításához, igényelheti a főépítész szakmai állásfoglalását.

A főépítész szíve ügyének tartja a Szabadság tér, a város „nappali szobájának” megújítását. Sajnos a szárnyaló terveknek pénzügyi akadályai vannak.

A bevezető után a választmány tagjai számos kérdést, problémát vetettek fel. Kifogásolták a Szabadság tér állapotát, ahonnan szinte eltűntek a virágok. Javasolták, hogy a tavaszi ingyenes virágokat, ne a zártkerteknek adják, hanem a közterekre helyezzék ki.

Rákérdeztek, milyen tervek készültek, készülnek a város megalapítása 650. évfordulójának méltó megünneplésére? Felidézték, hogy több éve elhangzott ígéret szerint a Kossuth téren tervbe vették az egykori díszkút újbóli felállítását.

A Kossuth Ferenc utcán nincs szétválasztva a gépjárművek és a kerékpárosok közlekedése. Ezért a helyi csúcsforgalomban balesetveszélyes helyzetek alakulnak ki. Az új bevásárlóközpontok körül átgondoltabb közlekedési rendet kellene kialakítani, és kevésnek tartják az itt kihelyezett szeméttárolókat.

A piacnál sokkal több új típusú kerékpártárolót kellene kihelyezni. Többen furcsállották, hogy az új piacon eső után seprűvel távolítják el a vizet. Külön megemlítésre került a műemlék, a műemlék jellegű épületek helyzete, amelyekről „védettségi katasztert” kellene készíteni. Nem értették, miért kell a Jókai utcában a szép Kallós házat lebontani. Miért elhanyagoltak a Rákóczi út eleji épületek, és a Széchenyi úton a Kovács kastély?

Szóvá tették, a városban nincs megfelelő elhelyezése, zászlórúdja a nemzeti, a ceglédi és az uniós zászlóknak. Véleményük szerint több figyelmet kellene fordítani fásításra, és a körforgalom parkosítására.

Végül kezdeményezték évente lakossági fórum megtartását a város helyzetéről, aminek megszervezésében a választmány is aktív szerepet vállalna. Befejezésként megfogalmazták azt az óhajukat, hogy közös összefogással, akarattal, tegyük még szebbé, még otthonosabbá Ceglédet, alapításának 650, évfordulója tiszteletére.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...