28.3 C
Cegléd
2025. június 19. csütörtök
spot_img

Pénteken nyit ki utoljára

November 15-én, pénteken nyit ki utoljára a Szabadság téri szendvicsbüfé és kávézó, amely főleg fiatalokat célzó kínálattal alig egy éve, tavaly november 22-én nyitott meg. – Tavaly – amikor gazdasági recesszióban – de új üzletet kezdtünk a korábban cégünk által üzemeltetett Délibáb Cukrászda helyén, reménykedtünk, hogy a családi vállalkozás felhalmozódott veszteségét csökkenteni tudjuk. Sajnos, nem ez történt, a bevétel elmaradt a várttól és cégünk nem bír el további veszteséget. Így befejezzük a tevékenységünket és a tervek szerint az épület bérletét is visszaadjuk. Ugyanekkor az Alkotmány utcai mintaboltunk tevékenységét is megszüntetjük. – tájékoztatta lapunkat Takács Annamária üzletvezető, aki három testvérével és férjével dolgozott a Subwayban. Befejezésül hozzátette: – Köszönjük törzsvendégeinknek hogy látogatták éttermünket!

A Takács család a Vevőért Kft.-t üzemeltette Takács Mihály, a családfő nyugdíjba vonulásáig. Később cukrászatot és a Délibáb Cukrászdát vitték, majd egy éve a Budapesten nagy sikernek örvendő Subway étteremlánc ceglédi üzletét nyitották meg.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...

Bogdán Vencel világkupa-ezüsttel tért haza

Június 12–15. között rendezték meg Budapesten az év legnagyobb...