18.9 C
Cegléd
2025. május 10. szombat
spot_img

Egy nevelőedző gondolatai a lelátón

November utolsó hétvégéje különös jelentőségű volt számomra, ugyanis akkor rendezték Szolnokon a frissen átadott, TAO-s pénzből épült Vízilabda Arénában a női és férfi Magyar Kupa négyes döntőit. A női mezőnyből a Szeged, Szentes, Dunaújváros és Eger csapatai, a férfiaknál a Kaposvár,Vasas, Szeged és a házigazda Szolnok jutottak be. Női döntőt a Dunaújváros csapata 10-9-re nyerte az Eger ellen, míg a férfit a Szeged 9-5-re a házigazda Szolnok ellen. Jó érzés volt látni, hogy a döntők csapataiban négy ceglédi nevelésű játékos szerepelt nagy sikerrel. Valamennyiükben közös, hogy 6-7 évesen az előkészítő csoportomban tanulták meg az úszás, majd a vízilabda alapjait és valamennyien 14-15 évesen, korosztályos válogatottként igazoltak más nagy egyesületekbe.

Pásztor Matyi (kis fotó balra) a BVSC-ben, majd Szolnokon folytatta vízilabda tanulmányait és lett junior, felnőtt és Universiade válogatott. Ezen a hétvégén a Vasast legyőzve jutottak a MK döntőjébe és nyert ezüstérmet. Közel 150 OB I-es meccset játszott eddigi pályafutása során.

Jansik Dávid (fotó jobb oldalon középen) szintén a Szolnok csapatát erősítette. Korosztályos válogatottként először a KSI-ben a szorgalom, a fegyelem és a szerénység mintaképe volt. Ifi magyar bajnokként 17 évesen a Bp. Honvédba  igazolt, ahol olimpiai bajnokokkal teli csapatban is egyre több helyet harcolt ki magának és lett tagja a felnőtt válogatott keretnek. Idén igazolt Szolnokra és nyert ezüstérmet.

Jansik Szili (baloldali nagyobb fotó) bátyjával együtt kezdett el úszni és vízilabdázni Cegléden és korán kitűnt tehetségével. Korosztályos válogatottként követte testvérét a KSI –be. Pályája töretlenül ívelt felfelé és lett ifi junior válogatott. Kiöregedve az ifiből Szegedre igazolt már felnőtt válogatott kerettagként és nyerte meg a Magyar Kupát a hétvégén.

A három fiú mellett a női döntőben is érdekelt voltam. Lányom, Czigány Dóri az Eger csapatával előbb az elődöntőben legyőzte a Szegedet, majd a döntőben 10-9 re kikapott a 11 válogatottal felálló Dunaújvárostól és nyert ezüstérmet. Dóri ugyanúgy kijárta  az előkészítő csoportomat és a fiúk között játszva ifi  EB II. és Junior VB. II.lett. 17 évesen az Eger női csapatába igazolva kétszeres ifi és felnőtt magyar bajnok. Felnőtt válogatottként részt vett a Londoni Olimpián és lett meghatározó tagja a csapatnak.

Az elején különös jelentőségről írtam. Hát ez volt az oka. A volt csapattársakkal együtt néztük a ceglédi nevelésű játékosokat és bizony nagyon büszkék voltunk rájuk. De büszkék vagyunk azokra a más csapatokban helytálló fiúkra és lányokra is, akik  hétről-hétre ugyanezen az úton járva öregbítik a ceglédi vízilabda hírnevét.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...