0.1 C
Cegléd
2025. október 20. hétfő
spot_img

130 éve alakult Cegléd első sportszervezete

A Ceglédet övező belvizes felületeket egyre többen látogatták és rendszeres időtöltési formává vált a csúszkálás. Felmerült annak az igénye, hogy alakítsanak egyletet. Sok vidéki város már túl volt ezen, az örök rivális Nagykőrös már 1879 telén meglépte ezt. 

1884. január 13-án megjelent a „Czegléd” újságban a hír: „Gubody Ferenc buzgólkodása folytán városunkban a múlt héten korcsolyázó egylet alakult. Adja Isten, hogy virágozzék”. Az első ceglédi sportegyesület elnöke Gubody Ferenc lett, akit még abban évben a város polgármesterévé választanak és azt követően húsz éven keresztül történelmi léptékű fejlődésen segít át Ceglédet.

A korcsolyázási tevékenység feltételeinek központi kialakítását is támogatta az elöljáróság. A vasút melletti egykori gőzmalomhoz tartozó agyagásó vízfelületét találták erre alkalmasnak. A városi Tanács gyors intézkedéssel a Malomtó szél egy részét átadta bérben a Korcsolyázó Egyletnek. Az atyafiak figyelmét és támogatását több intézkedés a későbbiekben is igazolta. Városi felügyeletet biztosított, locsolták, hizlalták a jeget, ha kellett a havat letakarították. Később melegedő helyiséget építettek, a „tó partján” cigányzene, vagy a ceglédberceli fúvószenekar fokozta a jó kedvet.

Ma már, 130 évvel később a ceglédi fiatalok évente műjégen, fedett korcsolya pályán hódolhatnak  ennek a szép sportágnak, amely  része a modern téli sportok széles kavalkádjának. A Malomtó szélen pedig elfér egymás mellett egy folyamatosan modernizálódó sportközpont és a 130 évvel ezelőtti  téli örömök helyén a bevásárlóközpont. Következtetésképp, 2014 nemcsak a korcsolyázásról szól, hanem benne a városi rangra emelkedés 650. és sport 130. történelmi évfordulóiról is.

Fotó: Korcsolyázók Cegléden, a Malomtó-szélen

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A Vörösmarty tér nem quadpálya!

Károly Ferenc önkormányzati képviselő közleményben fordult a Vörösmarty játszótérre...

Szép eredmények a Fitkid országos döntőn

A CVSE Fitkid szakosztály III. osztályú versenyzői Budapesten vettek...

Bravúr pont a Bud Arénából

A Ceglédi KK SE U20-as csapata bravúros döntetlent ért...

Exkluzivitás és luxus: a limuzinok lenyűgöző világa

Elképzelted már, milyen lehet egy estét töltve mennyei kényelemben...

Tűzoltók mentették ki a bajba jutott papagájfiókát Cegléden

Madzagba gabalyodott arapapagáj-fiókát mentettek meg a ceglédi tűzoltók egy...