15.5 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Pályázatból lesz áram a tanyán

A Törteli úti tanyán azonban hónapokon belül villany lesz, amitől bizonyosan gyökeresen megváltozik az addig megszokott élet. Mondani se kell, ennek Erzsike néni örül a legjobban. ’Nagyon örülök, mert akkor nem kézzel kellene mosni és a szemem is annyira tönkre megy a sötétben, hogy szemüveg nélkül már egyáltalán nem bírok tudni olvasni.’ – vet fel pár életszerű példát a telek tulajdonosa. Elmondja azt is, amennyiben lesz áram, megcsinálnák a fürdőszobát is, mert még az a rossz, mikor fürdés után ki kell cipelni a vizet – hiszen a jószágok (tehenek, disznók, gyöngytyúkok) miatt minden este meg kell fürdeni. Arról nem beszélve, hogy a derekának sem tesz jót az állandó cipelés. 

A tanyavillamosításra korábban beadott pályázat sikeres lett, s az egyedül élő Erzsike nénivel együtt örült a tanyára kilátogató Földi László polgármester és országgyűlési képviselő is, aki már korábban felajánlotta segítségét a tanya tulajdonosának. ’A kormány igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy a tanyákat élhetővé tegyék. Az élhetővé tétel egyik sarkalatos kérdése és pontja hogy a meglévő tanyákat, ahol laknak, élnek és gazdálkodnak, hogyan tudjuk elektromos árammal ellátni.’ – fogalmazott és hozzátette: erre különböző programok készültek, hiszen van szélerőműves-, napkollektoros- és hálózatfejlesztési program – Cegléden ennél a tanyánál a legutóbbi nyert pályázaton mintegy négy és fél millió forintot. 

A polgármester azt is elmondta: szeretnék, hogy ez minél hamarabb megvalósuljon, hiszen tervezések, különböző szerződések és szakhatósági engedélyek beszerzésére van még szükség a telektulajdonosnak, amit követően a tanya látható időn belül elektromos árammal lesz ellátva. Emlékeztetett: az elmúlt években a tanyafejlesztési programnak köszönhetően Cegléd és térségben már többen nyertek a földpályázaton és az elektromos áramfejlesztés ügyében.

A Máltai Szeretetszolgálat napi kapcsolatban van Erzsike nénivel – Farkas Márta a tanyagondnoki szolgálat vezetője elmondta: nagy volt az örömük mert erre már évek óta várnak. Szólt arról is, hogy állandóan figyelik a pályázatokat és azt, milyen lehetőségei vannak, valamint arról, hogy a jövőben a tanyaépületek felújítására is szeretnének pályázni.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...