11 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Szombaton adják át a Cegléd Város Kulturájáért díjat

Cegléden január 25-én 15 órától veszi kezdetét  a Kossuth Művelődési  Központ és Könyvtár kamaratermében a Magyar Kultúra Napjának helyi rendezvénye. „A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását szatmárcsekei birtokán. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy-egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből. Mi idén Cegléden Oberfrank Pál, Juhász Róza, Gados Béla és Takaró Mihály tolmácsolásában hallhatunk majd kitűnő verseket többek között Wass Albert, Dsida Jenő, Áprily Lajos tollából.” – áll László Ditta a város rendezvényszervezője közleményében. A Csak egy éjszakára című műsor után – ünnepélyes keretek között –  kerül átadásra a Cegléd Város Kultúrájáért díj is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...