26.1 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Romhányinéról cikkeznek

Még hivatalosan el sem indult a kampány, de az elmúlt napokban igazi médiasztár lett Romhányiné dr. Balogh Edit, abonyi polgármester, az Együtt-PM-MSZP-DK közös országgyűlési képviselő jelöltje. Az elmúlt napokban nem csak a Hír Tv és a Magyar Nemzet Online, de a hvg.hu is véleményezte az abonyi polgármester kibontakozó kampánytevékenységét.

„Exjobbikos bizalmasa van a balos polgármesternek” – ezzel a címmel tudósított a napokban a Hír tévé, Kelemen Tibor egykori Jobbik-os önkormányzati képviselő tavaly nyári aljegyzővé kinevezéséről. A „radikális párt helyi szervezetének egykori alapító elnöke” ma már „nem tagja a Jobbiknak, őt a párt kizárta. Tehát ő már képviselőként is függetlenként ült a testületben, és ami miatt aljegyző lett belőle, az a tudás, amit az adóbehajtások területén képvisel”– nyilatkozta a Hír TV-nek Romhányiné Balogh Edit.

A hvg.hu-n Szegő Péter elemzi Romhányiné szórólapját, melyben azt írja: „Az említett szórólappal két baj van. Egy: ami benne van. Kettő: ami nincs benne. „Idén nyáron úgy döntöttem, hogy függetlenségemet megőrizve elindulok az ellenzéki összefogás jelöltjeként a 2014-es parlamenti választáson” – olvasható Balogh Edittől a coming out. Nos, a kettő kizárja egymást: vagy függetlenként indul egy parlamenti választáson, vagy egy, illetve több párt jelöltjeként.” A Kivel Együtt? című írás kifogásolja azt is, hogy a jelölt képe hátterében nem a Széchenyi vagy Kossuth szobor, vagyis a reformkor nagyjai állnak, hanem a ceglédi református templom, „melynek vezetése kiválóan együttműködik a helyi Jobbikkal”.

A HírTv videója ITT – a HVG.hu írása ITT olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...